Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

A reklámadó csökkentését javasolja a Miniszterelnökséget vezető miniszter - a nap hírei

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Folynak tárgyalások német cégekkel új magyarországi beruházásokról. Kivégezte a fogságában lévő jordániai pilótát az Iszlám Állam dzsihadista szervezet.

Megerősítette az emberi erőforrások minisztere, hogy több német nagyvállalattal is folynak tárgyalások újabb magyarországi beruházásokról. Balog Zoltán részleteket ugyanakkor nem említett az InfoRádió Aréna című műsorában. A tárcavezető nem kommentálta a vs.hu értesüléseit, amelyek szerint a bajor BMW autógyár a térségben keres helyszínt új üzemének, és egy új modell gyártása miatt bővítheti kecskeméti kapacitását a Mercedes is, a német Siemens pedig beszállhat a Paksi Atomerőmű menedzsmentjébe, illetve technológiával és eszközökkel vehet részt az új blokkok építésében. Balog Zoltán az InfoRádió Aréna című műsorában arról is beszélt, hogy az állam programot indít az iskolai szegregáció csökkentésére.

A reklámadó csökkentését és a jelenlegi sávos helyett egykulcsos rendszer bevezetését javasolja a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Lázár János az egykulcsos adónem lehetséges mértékét egyelőre nem kívánta megnevezni, de a távirati irodának adott nyilatkozatában többször is hivatkozott az osztrák ötszázalékos reklámadóra, mint a legmagasabbra az Európai Unióban. Hangsúlyozta: a kormány tavaly augusztus óta folyamatosan kap formális és informális jelzéseket arról, hogy az Európai Bizottságnak komoly aggályai vannak a magyarországi reklámadóval kapcsolatban.

Minden idők legnagyobb gazdaságélénkítő programja indulhat Magyarországon az új uniós költségvetési ciklus forrásaival - mondta a nemzetgazdasági miniszter. Varga Mihály a Békés megyei Linamar Hungary Autóipari és Gépgyártó Zrt. orosházi ünnepségén azt mondta: a következő 7 évben a hazai társfinanszírozással együtt 12 ezer milliárd forint uniós forrás érkezik Magyarországra.

Benyújtotta az Országgyűlésnek a bevándorlásról szóló politikai vitanapra vonatkozó kezdeményezését a Fidesz. Rogán Antal, a nagyobbik kormánypárt képviselőcsoportjának vezetője az előterjesztést azzal indokolta: két év alatt hússzorosára nőtt Magyarországon a politikai menedékjogot kérők száma, ám nagy részük a Fidesz szerint nem politikai menekült, hanem megélhetési céllal érkezett bevándorló. Hozzátette: a vitanapot akár már a tavaszi parlamenti ülésszak elején, a február 16-i héten megtarthatják.

Január végéig mintegy 19.400 vállalkozás jutott 1.300 milliárd forintos finanszírozáshoz a jegybank növekedési hitelprogramjával. A Magyar Nemzeti Bank a 2013 júniusában indult kezdeményezés adatait összesítve közölte: a program második szakaszában részt vevő hitelintézetek mintegy 601 milliárd forint összegre kötöttek szerződést, amelyből eddig 484 milliárd forintot folyósítottak. A szerződések 97 százaléka új hitel.

Cáfolta a szakszervezeteknek a Tesco, hogy újabb magyarországi üzletek bezárását fontolgatja. Sáling József, a kereskedelmi céggel tárgyaló érdekképviseletek vezetője az InfoRádiónak elmondta: kérdésükre a Tesco képviselője hamisnak nevezte azt a sajtóhírt, hogy a vállalat további mintegy 30 bezárandó boltot keres hálózatában. Sáling József hozzátette: a felek megállapodtak a csoportos létszámleépítés ügyében.

Az újbudai önkormányzat szerint nem az esővíz mosta alá a támfalat a Déli pályaudvari alagút kelenföldi oldalán, a MÁV a saját szakértőinek végleges véleményére vár. Milassin Levente, a 11. kerületi helyhatóság szóvivője elmondta, hogy az általuk felkért szakértők az első vizsgálatok után arra jutottak, hogy feltehetően a talajban futó rétegvizek, szivárgó vizek okozhatták a kárt, és kizárható Újbuda felelőssége. A MÁV nem tartja mérvadónak az önkormányzat által felkért szakértő előzetes véleményét. Január 25-én hullottak kövek a sínekre, másnap pedig a támfal is megmozdult. Szombaton újabb kövek estek a vágányra és tovább csúszott a támfal, ezért teljesen lezárták a pályaudvart.

Sem Szerbia, sem Horvátország nem követett el népirtást az 1990-es években a délszláv háborúkban. Ezt állapította meg ítéletében az ENSZ Nemzetközi Bírósága. A hágai testület döntése szerint mind a szerbek, mind a horvátok követtek el bűnöket, de egyik fél sem tudta igazolni, hogy a másik célja a lakosság kiirtása lett volna.

Az interneten tett közzé felvételt az Iszlám Állam dzsihadista szervezet arról, hogy kivégezte a fogságában lévő jordániai pilótát. Ammán megerősítette, hogy a videón a 26 éves főhadnagy élve elégetése látható. Az életéért cserébe a dzsihadisták egy bebörtönzött iraki terrorista szabadon engedését követelték, aminek Jordánia nem tett eleget.