Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Mégsem kell megismételni a voksolást Pilisen

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Megváltoztatta a helyi választási bizottságnak a pilisi 8-as számú egyéni választókerületben január 25-én tartott voksolás eredményét megsemmisítő határozatát keddi ülésén a területi választási bizottság (tvb) - közölte a testület elnöke az MTI-vel.

Kenéz Tibor elmondta: a tvb arra jutott, hogy nincs jogalapja a február 22-ére tervezett megismételt szavazásnak. A területi választási bizottság az után hozta meg döntését, hogy megvizsgálta az MSZP győztes jelöltje által a helyi választási bizottság határozata ellen benyújtott fellebbezést, illetve egy magánszemély és egy jelölőszervezet által a voksolás tisztaságát kifogásoló, korábban a hvb-hez becsatolt bizonyítékokat.

Pilisen azért tartottak időközi voksolást január 25-én, mert az őszi önkormányzati választáson a település 8-as körzetében az MSZP és a Fidesz-KDNP jelöltje ugyanannyi szavazattal végzett az élen, így nem lehetett győztest hirdetni. Az időközi választáson öten indultak: az ősszel "döntetlenre" végzett Marsovszki Istvánon (MSZP) és a Fidesz-KDNP jelöltjén, Török Mária Annán kívül ketten függetlenként, egy jelölt pedig a Pilisi Vállalkozások Egyesületének színeiben állt rajthoz.

Tóth László, a helyi önkormányzat jegyzője a szavazatok összeszámlálása után elmondta, a 36,3 százalékos részvétellel lebonyolított választáson az MSZP jelöltje 175 szavazatot kapott, s ezzel győzött (Török Mária Annára 99-en voksoltak).

A helyi választási bizottsághoz - a voksolás tisztaságának megsértésére hivatkozva - a Pilisi Vállalkozások Egyesülete és egy magánszemély kifogást nyújtott be, amelynek a testület január 29-én helyt adott, egyúttal a szavazás február 22-ei megismétlését rendelte el - tudatta a jegyző.

A hvb határozatából kiderül: az óvást benyújtók arra hivatkoztak, hogy a helyi MSZP-szervezet jelöltje és tagjai "megvették" a választók egy részének voksait - egy zsák krumplit vagy 2 ezer forintot kínálva -, és folyamatosan szállították az embereket az urnákhoz. Kifogásukban szerepel az is, hogy Marsovszki István felajánlotta a roma nemzetiségi önkormányzatnak első havi tiszteletdíját - taglalja egyebek mellett a testületi határozat. A dokumentum szerint a beadványozók írásos nyilatkozatokat, valamint fénykép- és hangfelvételeket is csatoltak, és kérték a választási eljárás megsemmisítését.

A hvb az összes bizonyíték alapján úgy ítélte meg, az MSZP jelöltje befolyásolta a választópolgárokat a szavazatokért előnyt kínálva, ezért helyt adott a kifogásnak, megsemmisítette a voksolás eredményét, és megismételt szavazást rendelt el.

Az MSZP Pest megyei szervezete nevében Pinczehelyi Tamás ügyvezető elnök a hvb határozatára reagálva leszögezte: sem a párt, sem annak jelöltje, Marsovszki István semmilyen törvénytelenséget nem követett el, s fellebbezni fognak. Megfogalmazása szerint a szavazáson alulmaradt Pilisi Vállalkozások Egyesületének jelöltje - aki a Jobbik tagja - és a jelölő szervezet vezetője támadta meg az eredményt. "A Magyar Szocialista Párt növekvő népszerűségének és a helyi jelöltünk elfogadottságának, támogatottságának köszönhető a győzelmünk, amelynek elismeréséért tovább küzdünk" - írta az ügyvezető elnök.

A Jobbik Pest megyei választmánya közleményt adott ki, amelyben felháborítónak nevezték, hogy a Pilisen lebonyolított időközi választáson ismét választási csalás gyanúja merült fel, mégpedig újra a Magyar Szocialista Párt részéről. "Baja, Fót és Nagykáta után még mindig napi gyakorlatként próbálják alkalmazni a választók manipulálását ahelyett, hogy tisztességes programmal és hiteles politizálással javítanának megítélésükön" - fogalmazott Csanádi Gábor Ferenc alelnök a közleményben.

A hvb döntése ellen Marsovszki István magánszemélyként jogorvoslati kérelmet nyújtott be a területi választási bizottsághoz - mondta az MTI-nek Kenéz Tibor elnök.

Ennek, valamint a rendelkezésre álló bizonyítékoknak a tanulmányozása után határozott úgy kedden a testület, hogy megsemmisíti a hvb szavazásismétlésről szóló döntését. "A benyújtott bizonyítékok nem elegendőek a január 25-ei eredmény megsemmisítéséhez, illetve ismételt voksolás tartásához" - közölte a tvb elnöke.

A keddi határozatot péntek 16 óráig lehet megtámadni - tette hozzá.