Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Javítják az átkelési lehetőségeket a magyar-ukrán határon

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Túl kevés az átkelési lehetőség a magyar-ukrán határszakaszon, ezért a jövőben új határátkelőhelyet nyitnak, illetve bővítenek, továbbá egy új közúti hidat is terveznek ezen a szakaszon - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) pénteken az MTI-vel.

A tárca azt írta, az Ukrajna és Magyarország közötti 133 kilométer hosszú közös határszakaszon jelenleg öt közúti határátkelő működik egymástól átlagosan 27 kilométer távolságra, amely jelentősen elmarad a nyugat-európai 2-4 kilométeres átlagtól.

Hangsúlyozták: a két ország közötti közlekedési kapcsolatok erősítése, a kétoldalú gazdasági kapcsolatok bővítése, valamint a határ menti régiók versenyképességének javítása érdekében 2013-ban a két ország miniszterelnöke szándéknyilatkozatot írt alá egy átfogó határátkelőhely-hálózat fejlesztési program elindításáról. A megvalósítani kívánt fejlesztéseket Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Volodimir Csubirko, Kárpátalja megyei közgyűlésének elnöke január 23-án megállapodásban rögzítette.

A program keretében új határátkelőhely nyílik Nagyhódos-Nagypaládnál, a határátkelőhelyet jelentősen bővítik és teherforgalomra is alkalmassá teszik Beregsurány-Asztélynál, valamint új közúti hidat terveznek Szatmárcseke és Badaló között.

Jelentős előrelépés a program megvalósításában a magyar-ukrán államhatáron lévő közúti határhidak üzemeltetési fenntartásáról és javításáról szóló megállapodás szövegének véglegesítése, és a kormány döntése a megállapodás aláírásáról - magyarázták. Hozzátették: ezzel meghatározták a közös határon található négy közúti határhíd karbantartásával kapcsolatos feladatokat, beleértve a Nagyhódos és Nagypalád közötti határhíd felújítását, amelyet Ukrajna vállalt, és amely feltétele az új határátkelőhely megnyitásának.