Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Lázár: ingyenes lesz az étkezés a kötelező óvodáztatásban résztvevő gyermekeknek

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A kormány döntött arról, hogy ingyenes lesz az étkezés azoknak a gyermekeknek ősztől, akiknek hároméves koruktól kötelezően óvodába kell járniuk - jelentette be Lázár János pénteken Hódmezővásárhelyen.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter a Visszhang utcai olvasókörben tartott lakossági fórumon elmondta: igazságtalan lenne, ha a leggazdagabb családoknak sem kellene fizetniük az étkezésért, keresik, miként lehetne ezt megoldani.

A politikus úgy fogalmazott, a tervek szerint a gyerekek 90 százaléka ingyenes étkezést kap majd.

Lázár János egy, a kilencosztályos általános iskolával kapcsolatos kérdésre válaszolva elmondta, az évnyitó frakcióülésen a kormány arra kapott megbízást, vizsgálja meg, a magyar oktatás versenyképességi problémái milyen okokra vezethetők vissza.

Magyar oktatási rendszer egyik komoly problémája, hogy már az alsó tagozatban felerősödnek az otthonról hozott különbségek. Külön oda kellene figyelni azokra a gyerekekre, akik hátránnyal indulnak a szülők anyagi társadalmi helyzete miatt, mert nagyon sok tehetség elkallódhat - jelentette ki a miniszter.

A felsőbb osztályokban is vannak problémák, gyakran előfordul, hogy alapvető képességekkel és készségekkel nem rendelkeznek a középiskolákba lépő diákok, és sokan morzsolódnak le a szakiskolákból, de a főiskolákról egyetemekről is - tette hozzá a politikus.

Egy másik, a szabad vasárnapra vonatkozó felvetésre válaszolva kifejtette, személy szerint támogatta a döntést, annak érdekében, hogy munkavállalók tízezrei családjukkal tölthessék a vasárnapot. A zömében idősebb hallgatóságot emlékeztette arra, a vasárnapi nyitva tartás a nagy áruházláncok elterjedésével, valamikor a kilencvenes években jött divatba Magyarországon.

Úgy fogalmazott: ki kell próbálni, mit hoz a szabályozás, amelyről szavai szerint előbb-utóbb népszavazás dönthet majd.