Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Putyin-vita Magyarországon

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A Fidesz szerint a magyar családok energiabiztonságát szolgálta Vlagyimir Putyin keddi budapesti látogatása, ugyanakkor az ellenzék legtöbb pártja úgy gondolja, az orosz elnök csak azt kívánta megmutatni, hogy vannak szövetségesei az Európai Unióban és a NATO-ban is. A Jobbik viszont amiatt bírálta Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy nem akadályozza az Oroszországgal szembeni európai uniós szankciókat.

A Fidesz a találkozót megelőzően úgy értékelt, hogy Magyarország elemi érdeke a gázszállításról szóló megállapodás, hiszen ez garantálja, hogy a magyar családok az elkövetkezendő időszakban is fűthessenek otthonaikban. Magyarország tapasztalati alapú külpolitikát folytat, az elmúlt évek is azt igazolják, hogy Magyarország életében kiemelkedő szerepe van a német és az orosz kapcsolatoknak - fejtette ki a kormánypárt, hozzátéve, a szoros magyar-német együttműködést Angela Merkel látogatása is megerősítette, Vlagyimir Putyin látogatása pedig hozzájárul ahhoz, hogy biztosítva legyen rövid- és középtávon a magyar családok gázellátása. A Fidesz közleményében rögzítette továbbá, hogy Magyarország továbbra is a béke pártján áll, ahogy eddig, úgy ezután is az orosz-ukrán konfliktus békés megoldását szorgalmazza és kiáll az Ukrajnában élő magyarok biztonsága érekében.

Az MSZP szerint Orbán Viktor miniszterelnök elárulta a magyar nemzeti érdeket a tárgyaláson. Tóth Bertalan frakcióvezető-helyettes úgy értékelt: az orosz elnök "biodíszletnek" használta Magyarországot, hogy megmutassa, van olyan uniós és NATO-tagország, ahol barátsággal fogadják. Kiemelte, hogy Vlagyimir Putyin arra is felhasználta a találkozót, hogy a hosszú távú gázszállítási szerződésből le nem hívott gázt drágábban adhassa, olyan áron, amit a világpiaci helyzet nem indokol. Mint mondta, a magyar érdek az lett volna, hogy olcsóbban lehessen a gázmennyiséget lehívni, az árcsökkenés pedig a magyar embereket illetné meg.

A Jobbik felemásnak tartja a találkozó eredményét. Mirkóczki Ádám, a párt szóvivője fontos eredménynek nevezte, hogy ezután is hosszú távon biztonságban, stabilan érkezik gáz, illetve energia Oroszországból. Ugyanakkor hiteltelennek, cinikusnak és hazugnak tartják Orbán Viktor azon szavait, amelyekkel kártékonynak nevezte az Európai Unió Oroszországgal szembeni szankcióit. A Fidesz ugyanis "hang nélkül" támogatja ezeket a szankciókat - jegyezte meg.

Az LMP szerint Orbán Viktor miniszterelnök az Oroszországgal szembeni teljes függés útjára vitte Magyarországot. Szél Bernadett, az LMP társelnöke kijelentette: erősödött Magyarország kitettsége, amely a gázfüggőség tekintetében a visegrádi országok közül már eddig is a legjelentősebb volt. Az ellenzéki politikus bírálta a magyar miniszterelnököt, aki szerinte Putyinhoz és birodalmához "dörgölőzött". Kijelentette: változtatni kellene az ország energiapolitikáján.

A DK szerint Orbán Viktor miniszterelnök kedden elárulta Európát, az európai közösséget és Magyarországot. Niedermüller Péter, az ellenzéki párt alelnöke, EP-képviselő szerint a magyar kormány "gyáván elmismásolta" azt a tényt, hogy az orosz-ukrán konfliktusban Oroszország az agresszor.

Az Együtt indokolatlannak és aggasztónak tartja az orosz elnök magyarországi látogatását, amelynek a párt szerint az egyetlen oka az volt, hogy Vlagyimir Putyin az Európai Unióban "parádézhasson". Szelényi Zsuzsanna, a párt független országgyűlési képviselője azt mondta: Magyarország számára a látogatásnak nincs hozadéka, és a jelenlegi politikai helyzetben semmi ok nem volt Vlagyimir Putyin fogadására.

A PM szerint Orbán Viktor Oroszország előretolt bástyájává alakítja Magyarországot. Jávor Benedek, az ellenzéki párt európai parlamenti képviselője szerint a bejelentett megállapodásokat részben helyettes államtitkári szinten szokták megkötni, a hosszú távú gázszerződésben bennmaradt gáz lehívásáról szóló megállapodások pedig már korábban megszülettek, ezért emiatt sem volt szükség a találkozóra.

A Magyar Liberális Párt elnöke, Fodor Gábor úgy vélte, a Vlagyimir Putyin és Orbán Viktor közötti találkozó arra volt jó, hogy az orosz elnök "megalázza" a magyar miniszterelnököt és Magyarországot.

Mécs Imre, az Ötvenhatos Bizottság elnöke, volt SZDSZ-es és MSZP-s képviselő az MTI-hez eljuttatott közleményben tiltakozott az ellen "a történelemhasító felirat" ellen, amely ellenforradalomnak nevezi az 1656-os forradalmat és szabadságharcot a szovjet katonák Fiumei úti Nemzeti Sírkertben lévő parcelláján található restaurált emlékművön.