Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Nem támogatja a Torkos Csütörtököt a Magyar Gasztronómiai Egyesület

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A Torkos Csütörtök nem segíti az éttermi kultúra fejlődését, ezért nem támogatja ezt a programot a Magyar Gasztronómiai Egyesület - mondta az InfoRádióban Molnár B. Tamás, a szervezet elnöke. Torkos Csütörtökön több étteremben is feláron lehet enni, az akciót tíz évvel ezelőtt hívták létre.

"Az egész dolog a gyakorlatban úgy néz ki, hogy a legtöbb étterem, ami csatlakozott ehhez, a szó szerinti értelemben kiüríti a mélyhűtőjét, mindentől, ami maradék, amit már eladni sem lehetne, megszabadulnak féláron. Mások pedig olcsóbb alapanyagokból kevésbé igényesen elkészített ételeket adnak" - hangsúlyozta Molnár B. Tamás.

A Magyar Gasztronómiai Egyesület elnöke hozzátette: "nem gondoljuk, hogy ez fogja megoldani azt, hogy Magyarországon 7-8 százalék az, aki rendszeresen étterembe megy. Lehet ezen gondolkozni, mi ennek az oka, nyilván a pénztelenség is benne van, mindenhol a világon az étterem látogatásokat hagyják el először az emberek, mindenféle másra költik inkább a pénzüket."

"Ez a gyakorlat nem segíti az éttermi kultúrát. Ha megnézzük a jelentkezők listáját, elvétve talán élvonalbeli éttermet. Azt mondják, hogy akik ezen a napon megjelennek, azok nem jönnek vissza soha többé, kiszorítják azokat a vendégeket, akik nem igénylik azt, hogy valamiféle olcsóbb menüt kapjanak 50 százalékért. A mi egyesületünkből is van egy-két-három étterem, amelyek részt vesznek ebben, nem vesszük ezt rossz néven. Vannak olyanok is, amelyek azt mondják, hogy nem a hagyományos Torkos Csütörtök megoldást választják, hanem egy speciális menüt adnak, amellyel nem engednek a minőségből" - fejtette ki Molnár B. Tamás.

"Mindenféleképpen hitelességre lenne szükség ahhoz, hogy visszatérjenek az emberek az étterembe. Amikor nincs parasztvakítás, imponálni vágyás, nem a külsőségekkel próbál hatni, hanem a konyha nyújtja azt a teljesítményt, amennyi pénzt elkér, ár-érték arány rendben van. Azt látni, hogy Magyarországon kialakult egyfajta élvonal, néhány tucat étterem, amely meg is találta a közönségét. Ami nagyon fájóan hiányzik, az az egyszerű, hétköznapi, jó étterem. Itt megindul a verseny lefelé: olcsóbb, rosszabb alapanyagból nagy adagot tenni a vendég elé, igaz, sajnos nagyon sokan még ezt igénylik. A mohóság, habzsolás és a mennyiségi szemlélet még nem múlt el a fejünk fölül" - fogalmazott a Magyar Gasztronómiai Egyesület elnöke.

Hanganyag: Kálló Izabella