Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Növelnék a humántudományok arányát

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Növelnék a humántudományok arányát a Magyar Tudományos Akadémia Lendület programján belül, a támogatási rendszer az alapkutatások mellett az alkalmazott kutatásokra is kiterjedhet a jövőben. Lovász László, a testület elnöke kiemelte, hogy a program célja a tehetséges fiatal kutatók gyors szakmai előrelépésének elősegítése.

Lovász László, a testület elnöke egyik fontos feladatnak nevezte a humántudományok programon belüli arányának növelését, ennek egyik módja lehet például az értékelési rendszer átgondolása.

Lovász László a Lendületről azt mondta, hogy a program egyre több fiatal kutatónak biztosít lehetőséget a gyors szakmai előrelépéshez. A Magyar Tudományos Akadémia elnöke arról is beszélt, hogy hány kutatót mozgat meg a projekt.

Az MTA 2009-ben hirdette meg a Lendület programot, amelynek célja a kutatóintézeti hálózat és az egyetemi kutatások megújítása volt. A kezdetben az MTA saját költségvetésének átcsoportosításából finanszírozott, majd az állami támogatással kiegészülő programot 2011-ben az egyetemekre is kiterjesztették.

Hanganyag: Szabó Gergõ