Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

A gazdasági bizottság összehívását kezdeményezi Lázár János a reklámadó miatt

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Az Országgyűlés gazdasági bizottságának összehívását kezdeményezi Lázár János, Miniszterelnökséget vezető miniszter, annak érdekében, hogy a testület vitassa meg a reklámadó megváltoztatásának lehetőségeit - közölte a Miniszterelnökség szerdán az MTI-vel.

Lázár János levélben kérte Rogán Antalt, a gazdasági bizottság elnökét arra, hogy a jövő hétre hívja össze a gazdasági bizottság ülését, hogy a testület megvitathassa a reklámadó koncepciójának módosítását. "Miként a magyar kormány a vizsgálatok során is jelezte, kész mérlegelni a reklámadó koncepciójának módosítását. Erről az Országgyűlés gazdasági bizottságának álláspontja alapján a végső döntést a Parlamentnek kell meghoznia" - áll a közleményben.

A közlemény szerint a törvény hatályba lépése óta - a kormány és a Bertelsmann-csoport közötti vita eredményeként - Magyarország ellen két európai uniós eljárás indult.

Az Európai Bizottság Adó Főigazgatósága, valamint a Versenypolitikai Főigazgatóság egymással párhuzamosan futó vizsgálataik középpontjába a reklámadó progresszív voltát, valamint az elhatárolt veszteség levonhatóságát állították, utóbbi esetben figyelemmel arra, hogy a 2014. évi reklámadó alapját az adóalany csak a 2013-as év elhatárolt veszteségével csökkenthette, a korábbi évek veszteségeit nem vehette figyelembe.

A vizsgálatok keretében folytatott egyeztetések során az Európai Bizottság jelezte, álláspontja szerint a reklámadó szelektív előnyt, így állami támogatást jelent az alacsony reklámbevétellel rendelkező adóalanyok részére. A bizottság február elején felszólította a magyar kormányt, hogy módosítsa a reklámadó szabályait különben határozatot ad ki az adónem felfüggesztéséről, végső soron pedig kötelezettségszegési eljárás megindítását helyezte kilátásba.