Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Újabb igazolás az adalékanyagok káros hatásaira

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A feldolgozott élelmiszerekben használt mesterséges adalékanyagok növelhetik a gyulladásos bélbetegségek és az anyagcsere-rendellenességek kockázatát a Nature című brit tudományos folyóiratban megjelent tanulmány szerint.

A Georgiai Állami Egyetem kutatói egérkísérleteikben az emulgeálószerekre összpontosítottak, azokra a vegyi anyagokra, amelyeket számos élelmiszertermékhez adnak feldolgozás során, hogy javítsák állagát, meghosszabbítsák felhasználhatóságának időtartamát.

A szakemberek két széles körűen használt emulgeálót vizsgáltak, a poliszorbát 80-at és a karboximetil-cellulózt. A kutatók az egereket vízben vagy élelmiszerben oldott emulgeálószerrel etették, és megállapították, hogy ezek a szerek megváltoztathatják a bélbaktériumok szerkezetét, és gyulladást idézhetnek elő - ezáltal először igazolták, hogy közvetlen hatással vannak az egészségre.

Ilyen bélgyulladásos betegség a Crohn-betegség, valamint a vastagbélgyulladás (colitis ulcerosa), és a gyulladással kapcsolatosak az anyagcsere-rendellenességek is, amelyek növelik a 2-es típusú cukorbetegség, a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát.

Az egereken észlelt hatásokat "valószínűleg az emberekben is megfigyelhetjük" - hangsúlyozta Benoit Chassaing mikrobiológus, a tanulmány szerzője.

A kutatók azt tervezik, hogy embereken is végeznek klinikai próbákat, és már elkezdték más emulgeálók vizsgálatát állatkísérletekben.

Az emulgeálószereket - amelyek elősegítik egymásban nem oldódó folyadékok, például a víz és az olaj egymásban való eloszlatását - többek között margarinokban, majonézekben, krémes szószokban, édességekben, fagylaltokban és más feldolgozott élelmiszerekben alkalmazzák.

A gyulladásos bélbetegségek és anyagcserezavarok egyik fontos jellemzője, hogy oly módon változik meg a bél mikroflórája - az emésztőszervrendszerben élő baktériumok milliárdjai -, hogy gyulladást idéz elő. Ezeknek a betegségeknek az előfordulása a 20. század közepén kezdett növekedni, nagyjából akkor, amikor az élelmiszeripar széles körben elkezdte alkalmazni az emulgeálókat - hangsúlyozták a szakemberek.

"Azon gondolkodtunk, hogy létezik néhány nem genetikai tényező, néhány környezeti tényező, amelyek megmagyarázhatják a krónikus gyulladásos betegségek előfordulásának a megnövekedését - magyarázta Andrew Gewirtz mikrobiológus.

"Úgy véltük, hogy az emulgeálók jó jelöltek lehetnek, mivel igen széles körben elterjedtek, és használatukkal párhuzamosan nőtt ezeknek a megbetegedéseknek a száma. Nagyon meglepődtünk, amikor kimutattuk, milyen erős hatásuk van e téren" - tette hozzá a kutató.