Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Az OBA vezetése kedden tárgyalja a DRB bankcsoport kártalanítási ügyét

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) igazgatótanácsa kedden kora reggel tárgyalja a DRB bankcsoport kártalanítási ügyét, miután a jegybank hétfőn délután visszavonta a csoporthoz tartozó kisbankok tevékenységi engedélyét.

Tóth István, az OBA kommunikációs vezetője az MTI-nek elmondta: a testület keddi ülésén dönt a kártalanítás leggyorsabb módjáról. Ezt követően sajtóközlemény útján haladéktalanul tájékoztatja a nyilvánosságot a kártalanítás módjáról, valamint a pontos maximális összegről is.

Windisch László, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) felügyeleti alelnöke, aki egyben elnöke az OBA igazgatótanácsának is, az MTI-nek nyilatkozva hétfőn elmondta, hogy automatikusan, külön kérés nélkül indul majd meg az OBA kártalanítása. A betétbiztosítási alap a betétgaranciával érintett valamennyi betétre - beleértve a lakossági és vállalati megtakarításokat - a törvényi előírás alapján 20 munkanapon belül maximum mintegy 30 millió forintig (100 ezer euróig) kárkifizetést teljesít. Hozzátette, hogy a korábbi tapasztalatok szerint az OBA a törvényes határidőnél sokkal gyorsabban fizetett a betéteseknek.

Az MNB alelnök szerint az OBA kártérítésének plafonja bőséges fedezetet nyújthat a lakossági károsultaknak, hiszen a négy érintett kisbanknál az átlagos betétösszeg nagysága ennek csak töredékét teszi ki. A DRB bankcsoportnál - a vállalati és intézményi ügyfelekkel együtt - bő 123 ezer betétet kezeltek mostanáig.

Hangsúlyozta azt is, hogy az OBA-nak minden körülmények közt meglesz a kellő fedezete a betétesek kártalanítására, mivel az MNB Pénzügyi Stabilitási Tanácsa hétfőn arról is döntött, hogy elegendő jegybanki forrást biztosít e célra.