Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

A Keletiből nem indul vonat Nyugat-Európába

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Beengedték a rendőrök a korábban az épület előtt várakozó menekülteket a Keleti Pályaudvar csarnokába. A migránsok valósággal megrohamozták a Nyugat-Magyarországra induló szerelvényeket.

A MÁV leállította a Nyugat-Európába tartó vonatokat és ma reggel visszavonták a rendőröket a pályaudvar bejárata elől, akik eddig lezárva tartották a főbejáratot és az oldalbejáratokat is ellenőrizték.

A rendőrök sorfalat álltak a kilencedik vágány előtt, de minden menekült felszállhatott a Sopronba tartó Intercityre. Ettől függetlenül zsúfolásig megteltek a peronok és a tranzitzónák.

A metró kijáratánál, valamint a pályaudvar előtti részen is nagyon sokan feltorlódtak, miközben a nemzetközi hírügynökségek folyamatosan tudósítanak a kialakult helyzetről és rengetegen beszélnek a menekültekkel.

A nemzetközi stábok és néhány civil aktivista tájékoztatja a menekülteket a helyzetükről, illetve fénykijelzőkön, monitorokon is megjelenik angolul, hogy leállították az Európába vonatokat.

Az aluljáró környékét és az ott kialakított tranzitzónákat továbbra is elfoglalják a menekültek, és fent a vágányoknál is rengeteg migráns vár a következő Nyugat-Magyarország felé vonatra, mert Nyugat-Európába, tehát külföldre, nem indul innen szerelvény.

Közben két vonat indult el a Keleti Pályaudvarról nyugat-magyarroszági városokba. Az első, migránsokkal teli vonat megállt Bicskén, ahol a rendőrök kisebb csoportokban buszokhoz próbálta kísérni a bevándorlókat, hogy a bicskei befogadóállomásra szállíthassák őket. A rendőrség sorfala között a bevándorlók sorra szállnak vissza a Bicskén veszteglő vonatra - jelentették a helyszínről az MTI tudósítói csütörtök kora délután.

Hanganyag: Németh Zoltán