Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Megnyílt az új idegenrendészeti előállító Röszkén

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Megnyílt az új idegenrendészeti előállító Röszkén, a táborba, ahol a regisztráció zajlik, vasárnapra virradó éjszakától folyamatosan kísérik be az elfogott határsértőket - tapasztalta a helyszínen az MTI tudósítója.

A Belügyminisztérium korábbi tájékoztatása szerint az úgynevezett hangártól néhány száz méterre kialakított tábor építése 38 millió forintba került. A beruházáson, a munkások mellett, elítéltek is dolgoztak, akikre büntetés-végrehajtási őrök felügyeltek.

A hétszázszor százötven méteres területet ugyanolyan horganyzott acél oszlopokkal vették körbe, mint amiből az ideiglenes határzár épült, a kerítés tetejére NATO-drótot erősítettek. A 10,5 hektáros területet zúzott kővel szórták le, közvilágítással látták el, és mintegy száz sátrat állítottak fel. A tábor bejáratánál a személyzet számára konténereket helyeztek el, valamint egy mikrohullámú átjátszótornyot is telepítettek.

Késő este a regisztráció ellen tiltakozó migránsok közül - megnyugtatásuk érdekében - többet beengedtek körülnézni a táborba. A beszámolójuk szerint a fűtött sátrakban kényelmes ágyak vannak.

A rendőrség korábbi közlése szerint ezer ember befogadására alkalmasa a gyűjtőpont.

Az utóbbi hetekben Röszke térségében érkezett az országba a legtöbb illegális bevándorló. A déli határszakaszon elkészült ugyanis az ideiglenes határzár gyorstelepítésű drótakadály része. Röszke közelében azonban a magyarországi település és a szerbiai Szabadka között áthalad a vasútvonal, amit kihasználva a migránsok be tudnak lépni az országba. Itt a múlt héten leállították a vasúti közlekedést, mert a migránsok megdobálták a közlekedő vonatot.