Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Schiffer: az Egyesült Államoknak is ki kellene vennie részét a helyzet rendezéséből

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Brüsszelnek fel kellene vetnie, hogy az Egyesült Államok is vegye ki a részét "felelősségéhez mérten" a menekültválság kezeléséből és rendezéséből - vetette fel az LMP társelnök-frakcióvezetője az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában.

Azért, hogy ma ilyen állapotok vannak a mediterrán térségben, az első számú felelős az Amerikai Egyesült Államok - fogalmazott Schiffer András.

Szerinte ahhoz, hogy Magyarország hatékonyan tudja érvényesíteni érdekeit az Európai Unión belül, kellene, hogy legyen valamilyen nemzeti minimum. Pártja céljai között említette egy közös uniós menekültügyi politika kialakítását, aminek - mondta - "a kvótarendszer csak az egyik eleme".

Szükséges egy közös eljárásrend, egy közös intézményrendszer egy közös pénzügyi alappal - sorolta Schiffer András, hozzátéve, ennek részeként mérsékelni kell az olasz és a görög, valamint a magyar határőrizet támogatása közötti, tízszeres különbséget.

Schiffer András szerint számos egyéb szempont mellett a kvótarendszer kialakításánál azt is figyelembe kellene venni, hogy az elmúlt évtizedekben mely európai centrumországok húztak hasznot a harmadik világból érkező olcsó munkaerőből.