Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Negyven csapat versenyez az MVM Energia Futamon szombaton

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Mintegy 40 csapat különleges prototípusai, átalakított szériaautói, elektromos versenyautói és motorjai versengenek szombaton az 5. MVM Energia Futamon a budapesti Széchenyi téren.

A nem hagyományos meghajtású járművek versenyét és seregszemléjét az Európai Mobilitási Hét társrendezvényeként tartják. Az érdeklődők szombaton a nyitott boxutcában testközelből is megtekinthetik a nem mindennapi járműveket, kipróbálhatják a már kereskedelmi forgalomban is kapható elektromos és plug-in hibridautókat, emellett koncertek, gyerekprogramok, kémiai és fizikai kísérletek is várják az látogatókat.

Az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. alapvető értéknek tartja a környezettudatosságot - hangsúlyozta a környezetkímélő közlekedési megoldásokat felvonultató verseny hétfői budapesti sajtótájékoztatón Csiba Péter, a cég elnök-vezérigazgatója. Hozzátette: a rendezvény egyik célja, hogy olyan technológiákat mutasson be, amelyek előbb-utóbb a közhasználatban, a háztartásokban is megtalálhatók lesznek.

Bentzik Réka kommunikációs vezető elmondta, hogy hét versenyszámban állnak rajthoz a versenyzők nem konvencionális meghajtású járműveikkel. A rendezvény újdonsága, hogy a civil közönség is megmérettetheti magát a felnőtt eGOKART pályán. Idén is lesznek sztárfutamok, rajthoz áll mások mellett Kovács Koko István, Szekeres Nóra és Vágó Piros. A férfiak a gyorsaságukat, a nők az ügyességüket mérhetik majd össze. A különböző kategóriák győztesei összesen mintegy másfél millió forint díjazásban részesülnek.

A pálya kialakítása nem tér el jelentősen a korábbiaktól, és idén is nagy hangsúlyt fektetnek a biztonságra - hangsúlyozta Bognár Gábor versenyigazgató. Elmondta, hogy a rajt és a cél is a Lánchíd lábánál lesz, a versenyzők motorkerékpár, pneumatikus jármű, épített jármű, épített versenyjármű, elektromos GOKART és átépített jármű kategóriában is rajthoz állnak.

Az Energia Futam célja a környezetvédelmi fejlesztések, az innováció és a fiatal mérnökök munkájának támogatása. A szervezők fontosnak tartják a lakosság környezettudatos gondolkodásának formálását is azáltal, hogy testközelbe hozzák a közeljövőben elérhető, benzin, gázolaj nélkül működő nem mindennapi járműveket.