Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Életbe léptek a menekültügyi jogszabályok szigorításai - a nap hírei

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Kihirdette a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet Bács-Kiskun és Csongrád megyére a kormány.

Kihirdette a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet Bács-Kiskun és Csongrád megyére a kormány. A rendőrök katonákkal közösen járőröznek a határon. Ellenzéki pártok bírálták a menekültválsággal összefüggő kormányzati intézkedéseket.

Közben életbe léptek a menekültügyi jogszabályok szigorításai is, így például már bűncselekménynek minősül, ha valaki illegálisan jut be az országba. A rendőrség mindössze 370 helyet készített elő a határsértők fogva tartására.

Megkapták kérelmük elutasítását az első menedékkérők: a magyar nyelvű papíron a döntést azzal indokolják, hogy biztonságos országból, Szerbiából érkeztek. Az Európa Tanács az emberi jogok tiszteletben tartására szólította fel Magyarországot, és tanulmányozza a megváltozott szabályokat.

Nem támogatják az ellenzéki pártok a kormány menekültválsággal összefüggő intézkedéseit. Az MSZP szerint a kabinetnek nincs joga a honvédség bevetésére. A Jobbik nem fogadna egyetlen Magyarországra visszaküldött menekültet sem. Az LMP nyomkövetőt tenne a menedékkérőkre.

Növeli az egyedül érkező menekült gyerekek ellátásához szükséges kapacitásokat a kabinet. Kovács Zoltán kormányszóvivő elmondta: idén eddig majdnem 45 ezer kiskorú nyújtott be menedékkérelmet Magyarországon, közülük mintegy 8600-an felnőtt hozzátartozó nélkül érkeztek. Január óta 51 gyerek kapott menekültstátuszt.

A kerítés folytatásának előkészítéséről határozott a kabinet a magyar-román határon is. Bukarest úgy reagált: nem helyes lépés kerítést építeni az Európai Unió két, stratégiai partnerségben lévő tagállama közé.

Bekérette a Külügyminisztériumba a budapesti román nagykövetség ügyvivőjét Magyar Levente gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkár. A tárca megelégelte, hogy Victor Ponta román miniszterelnök többször bírálta a magyar kormány menekültügyi lépéseit.

A saját választóiknak kívánnak megfelelni az európai országok politikusai a menekültválságra adott válaszaikkal - mondta a humántárca nemzetközi- és európai uniós ügyekért felelős helyettes államtitkára. Prőhle Gergely az InfoRádió Aréna című műsorában hangsúlyozta: a nemzetközi migrációban nem az Európába érkező a legnagyobb menekülttömeg, de a kultúrák különbsége elmélyíti a problémát.

Ellentétes az alaptörvénnyel a Kúria döntése, amely lehetővé tette, hogy népszavazást kezdeményezzenek a férfiak 40 év munkaviszony utáni nyugdíjazásáról. Az Alkotmánybíróság friss határozata azt jelenti, hogy nem lehet referendumot tartani a kérdésben.

Hivatalból vizsgálatot indított a tököli rabkórházban Székely László ombudsman. Hivatalának munkatársai embertelen körülményeket tapasztaltak a kórház egyes területein, egyszerűbb szakorvosi beavatkozáshoz sincsenek eszközök, a kórtermek pedig túlzsúfoltak.

Összesen 2 és fél milliárd forintra bírságolt egy gyógyszerkartellt a Gazdasági Versenyhivatal. A hatóság szerint a 3 cég elérte egy pályázati kiírás módosítását, hogy csak ők feleljenek meg rajta. Az érintettek közül a TEVA jogi eszközökkel kíván fellépni a döntés megváltoztatásáért, a Hungaropharma még vizsgálja a határozatot.

Mintegy 36 millió forint bírságot szabtak ki a nyári szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzési akcióban. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal munkatársai több mint 6.900 létesítményt, 21 ezer élelmiszert ellenőriztek. Főleg a higiéniával, a termékek minőségével és nyomon követhetőségével volt probléma.

Elkezdődtek az őszi betakarítási munkák az országban - közölte az agrárgazdaságért felelős államtitkár. Czerván György elmondta: napraforgóból összesen mintegy 1,5 millió tonna, kukoricából 6 millió tonna kerülhet a raktárakba.

Karambolozott a fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkár. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium szerint Szabó Zsolt állapota kielégítő. A rendőrség honlapján azt írta: hétfő este Hatvannál egy autó munkagéppel ütközött össze, egy ember sérült meg.

Felavatták Horn Gyula néhai magyar kormányfő szobrát az Európai Parlament székházában, Brüsszelben. Az alkotást a Horn Gyuláról elnevezett terem mellett helyezték el, amelyben az európai határok megnyitásának 25. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezést tartották.