Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

"Magyarország menekültügyi eljárása vészreakció volt"

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Magyarországnak a menekültügyben tanúsított magatartása vészreakció volt, ugyan túlzottnak tekinthető, de rávilágított a problémára - jelentette ki Reinhold Mitterlehner osztrák alkancellár a Salzburger Nachrichten című újság szombati számában megjelenő interjújában, amelyet az osztrák lap internetes kiadása már pénteken közölte.

A szociáldemokratákkal közösen kormányzó konzervatív néppárti politikus utalt arra, hogy a szociáldemokrata Werner Faymann kancellár a napokban a Der Spiegelnek nyilatkozva élesen bírálta Orbán Viktor magyar miniszterelnököt.

Ezzel kapcsolatban az alkancellár arra emlékeztetett, hogy Ausztria és Magyarország viszonya mindig jó volt, és nem kellene, hogy egy ilyen nyilatkozat veszélyeztesse a jó kapcsolatokat. Mitterlehner ugyanakkor "problémásnak" nevezte Orbán Viktor néhány megfogalmazását.

Az alkancellár úgy vélte, Európának nagyjából három-négy hete van, hogy közös menekültstratégiát alkosson, hiszen fogytán az emberek türelme.

A képeket látva az az ember benyomása, hogy néhány üldözött család mellett vannak olyanok is, akik számára kaland, hogy Európa fele vegyék az irányt - mondta az alkancellár, és hozzátette: ezt számos itteni lakos fenyegetésnek érzi.

Az alkancellár úgy látja, hogy Európa még akkor sem ért a kérdés végére, ha a menekültproblémát sikerült szolidáris és rendezett módon megoldania. Szerinte a legfontosabb az unió külső határainak megvédése.

Ha Európa nincs abban a helyzetben, hogy ezt megtegye, akkor az államoknak maguknak kell cselekedniük, mint azt Magyarország tette - jelentette ki az osztrák politikus.