Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Lázár: tucatnyi járulék szűnhet meg januártól

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Közös határrendészeti, határvédelmi együttműködésre léphetnek a V4-ek, azaz a visegrádi országok (Magyarország, Szlovákia, Csehország és Lengyelország) - közölte Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter szokásos csütörtöki sajtótájékoztatóján, Budapesten. Azt is bejelentette, hogy tucatnyi állami díj és járulék megszüntetésére tesz javaslatot.

A határrendészeti együttműködés előkészítése zajlik, Orbán Viktor miniszterelnök ezzel kapcsolatban a napokban diplomáciai lépéseket tesz - mondta a miniszter, aki rendkívüli jelentőségűnek nevezte a V4-eknek a migráció kérdésében egymás iránt tanúsított szolidaritását.

Lázár János Horvátországról is beszélt, és azt mondta, hogy ha Zágráb nem tud, nem akar eleget tenni a bevándorlók regisztrációjára vonatkozó kötelezettségének, komoly kételyek merülnek fel az ország európai uniós, illetve leendő schengeni tagságát illetően.

Szavai szerint a kormány hamarosan eléri azt az állapotot, hogy képes lesz megvédeni a magyar-horvát határt élő erővel, valamint jogi és biztonsági határzárral: a határszakaszon 78, illetve 38 kilométeren kész a védőkerítés, a kormány kész és kénytelen azt kiépíteni, mert a migráció szervezői csak abból értenek.

Ausztriának döntenie kell - folytatta -, hogy mit szeretne: Magyarország védje meg horvát határát határzárral vagy szervezzen korridort. Budapest még nem kapott határozott választ Bécstől - tette hozzá. Ha Ausztria és Németország korridor kialakítását kéri, akkor annak ugyanolyan meghívó jellege van, mint a szír menekültekre vonatkozó korábbi német bejelentésnek - mondta.

A miniszter közölte: a héten megérkezik az idei 300. ezredik bevándorló Magyarország határához. Megismételte, hogy a kormány szerint szervezett akció zajlik Magyarország ellen.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter azt is közölte: a kormány támogatja Szlovákia uniós kvóta elleni törekvéseit és ellenzi, hogy az unió területén jöjjenek létre menekülttáborok, úgynevezett hotspotok.

Lázár János egyúttal aggasztónak nevezte a németországi táborokban történt gyújtogatásokat, verekedéseket. Kitért arra is: ha Ausztria és Németország korridor kialakítását kéri, akkor annak ugyanolyan meghívó jellege van, mint a szír menekültekre vonatkozó korábbi német bejelentésnek.

Mint mondta, érdeklődéssel várja, hogy Németországban milyen változások, döntések születnek annak érdekében, hogy a bevándorlás szabályozott, ellenőrzött legyen. Megjegyezte: 5 és 10 ezer közötti azoknak a száma, akik naponta az Európai Unióba igyekeznek Szerbián át, az utánpótlás pedig végtelen, rövid távon nem lehet a nyomás csökkenésével számolni.

Értékelése szerint az Európai Uniónak "morális imperializmust gyakorolva" nem megfedni kellett volna Magyarországot a határzár miatt, az egy működőképes eszköz, amit "mi sem jókedvünkből állítottunk fel".

Lázár János tájékoztatása szerint Orbán Viktor kormányfő az október közepi uniós miniszterelnöki csúcson is azt az álláspontot képviseli, miszerint a válságövezetekbe kell összpontosítani a segítséget, s tiszteletben tartani azt, ha valamelyik ország be akar fogadni migránsokat, "de nem tudjuk megérteni, hogy nekünk miért kéne befogadni azért, mert másoknak bevándorlókra van szüksége". Ez például Soros György álláspontjával nem esik egybe, aki "világmegújító terveivel bombázza" a nemzetközi közvéleményt, "nyilván az önzetlenség jegyében, amiről számos tanúbizonyságot tett azokban az országokban, ahol az elmúlt 30 évben államcsődöt eredményezett a tevékenysége" - jegyezte meg.

Lázár János kérdésre közölte azt is, hogy a kormány kész pénzügyi segítséget nyújtani azoknak a magyarországi településeknek, amelyeket a leginkább érint az illegális bevándorlás. Megjegyezte továbbá, hogy ezeken a helyeken megnövelik azoknak a közfoglalkoztatottaknak a számát, akik a nagy mennyiségű szemét összeszedését segítik.

A tárcavezető arról is tájékoztatott, hogy a jogi határzár nem okoz aránytalanul magas ügyszámot a bíróságoknak, 351 büntetőeljárás indult határsértőkkel szemben, 293 került bíróság elé, 279 esetben jogerősen megállapították a bűnösséget, 14-en pedig fellebbeztek.

Beszámolt arról is, hogy a horvát határon 78, illetve 38 kilométeren kész a védőkerítés, a kormány kész és kénytelen azt kiépíteni, mert a migráció szervezői csak abból értenek.

Tucatnyi állami eljárási díj és járulék megszüntetésére tesz javaslatot Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Így január 1-jével eltörölhetik egyebek mellett az okmánycsere, a gépjármű-üzembehelyezés, a forgalmi engedély és a törzskönyv kiadásának, továbbá a cégkivonat, az adóigazolás, építésügyi engedélyek, az erkölcsi bizonyítvány, a tulajdoni lap kiadásának és a felsőoktatási felvételi eljárásnak a díját, valamint a környezetvédelmi és műszaki matricákkal kapcsolatos költségeket - ismertette csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján a tárcavezető.

Lázár János arról is beszámolt, hogy a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) soron kívüli vizsgálatát rendelte el a hazai útépítésekkel kapcsolatban az európai csalás elleni hivatal (OLAF) felvetései nyomán. Mint mondta, az OLAF vizsgálatai alapján kételyek merültek fel, amelyek szinte minden 2007 és 2013 között munkát végző útépítő vállalkozást, így a Közgép mellett a Swietelskyt és a Strabagot is érinti.

Meggyőződése - folytatta -, hogy Magyarország törvényesen és szabályosan használta fel a rendelkezésre álló forrásokat, de tisztázni kell a helyzetet. Jelezte: az uniós hivatal eljárásában nincs semmi rendkívüli, a kormány áll a szervezet rendelkezésére.

A minisztert kérdezték arról, hogy sajtóhírek szerint az OLAF összeférhetetlenséget tárt fel Homolya Róbert miniszterelnöki biztos és érdekeltségei körül. Lázár János azt válaszolta: súlyos állításokat fogalmazott meg a szervezet, szeretne az OLAF-fal beszélni arról, hogy ezek helytállóak-e, mert a kérdés az elmúlt öt évben rendszeresen felvetődött, a közbeszerzésben részt vevő hatóságok azonban folyamatosan megcáfolták azt.

Lázár János beszámolt a paksi atomerőmű-bővítésről a héten Brüsszelben folytatott tárgyalásairól is, kifejtve: tárgyalt Margrethe Vestager versenyjogi ügyekért felelős biztossal, akitől a paksi beruházás versenyjogi vizsgálatának gyors lezárását kérte, a biztos pedig - akinek 60 nap áll erre rendelkezésére - konstruktív hozzáállást tanúsított. Margrethe Vestager azt vizsgálja majd, hogy van-e tiltott állami támogatás a paksi kapacitásfenntartó beruházás konstrukciójában.

Ez a harmadik brüsszeli eljárás Paks ügyében, és ha a magyar kormány ezen is túl van, már csak a közbeszerzési európai bizottsági vizsgálat van hátra - mondta a Miniszterelnökség vezetője.

A tárcavezető a Volkswagen-botrány magyar szálait firtató kérdésre elkerülhetetlennek nevezte, hogy a kormány intézkedési tervet készítsen a gazdasági növekedés erősítése érdekében. Együttműködést szorgalmazott a győri Audi gyárral és jelezte: nem számol elbocsátásokkal, de a forgalom visszaesése miatt a cégcsoport várhatóan kisebb részt tud vállalni a gazdasági növekedésből. Szerinte foglalkozni kell azzal, hogyan teljesíthetők a 2016-os költségvetésben rögzített számok a VW-botrány mellett.

Az egyesült államokbeli magyar "szószólóvá" kinevezett Connie Mackre vonatkozó kérdésre válaszolva Lázár János jelezte, hogy a kormány például Németországban is szeretne hasonló munkatársat, aki képviseli a magyar kabinet álláspontját.

A miniszter arról is tájékoztatott, hogy a hadiárvák és hadiözvegyek kárpótlásának rendezése során októberig 180 millió forintot fizetett ki az állam, 21 ezer ember szerzett jogosultságot és további 13 ezer eset elbírálása folyamatban van.

Hanganyag: Németh Zoltán