Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Újabb taggal bővül az OTP alapítványának Mintaiskola programja

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Újabb középiskolával, a Jászárokszállási Deák Ferenc Gimnáziummal köt együttműködési megállapodást az OTP Fáy András Alapítvány, aminek révén egy vidéki közoktatási intézményben is elérhetővé válik a Mintaiskola program, és immáron több mint 1500 diák kap közvetlen segítséget a pénzügyileg tudatos felnőtté váláshoz - közölte az alapítvány csütörtökön az MTI-vel.

A közlemény szerint a "Mintaiskola" az alapítvány egyik kiemelt szakmai programja, amelynek keretében a jövőben a Deák Ferenc Gimnázium, Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola kiemelt támogatásban részesül, illetve diákjai az alapítványhoz tartozó OK Oktatási Központ valamennyi szakmai programjában részt vehetnek.

Majkutné Tóth Emma, a Deák Ferenc Gimnázium igazgatója szerint a Mintaiskolával olyan programnak lehetnek részesei, amellyel diákjaik, tanáraik és az iskolai közösséghez tartozó szülők számára is hosszú távon hasznosítható tudást, értékeket teremthetnek, egyben olyan plusz programokat és lehetőségeket tudnak biztosítani, amelyekre a hagyományos oktatási keretek között nem lenne lehetőségük.

Az alapítvány célja, hogy a kiválasztott iskolákban modern oktatási és nevelési módszereket együttesen alkalmazva valósuljon meg a diákokat célzó pénzügyi, gazdasági, gazdálkodási képzés, a szemléletformáló ismeretek akár napi szinten kapcsolódjanak a diákok személyes életéhez, karriertervezéséhez. Ilyenek például a különböző adományozási programok, a rendezvényeken, diáktáborokban és egyéb oktatási, illetve szabadidős programokban való részvétel, de a tervek között szerepel a közösségi terek fejlesztése és az iskola felszereltségének javítása is.

A programhoz elsőként csatlakozó Budai Középiskolával immár ötödik tanéve együttműködik az alapítvány, tavaly az iskola 45 osztályából közel 1200 tanuló vett részt egész napos képzésen az OK Oktatási Központban. Ezen felül több osztály tematikus tréningeken is kapott képzést, valamint több jótékonysági kezdeményezéshez is csatlakoztak a diákok.

Vizi E. Szilveszter, az OTP Fáy András Alapítvány kuratóriumának elnöke fontos eredménynek tartja, hogy az iskolán belül számos, a program keretein túlmutató kezdeményezés is megvalósult - áll a közleményben.

A végleges programsorozat összeállítása a támogató tanárok közreműködésével folyamatban van, ennek során kiemelt cél, hogy a diákokat minél nagyobb mértékben bevonják a közösségi tevékenységbe. Az egyes programelemeken az iskola minden diákja részt vehet és az év során lesznek olyanok is, amelyekre a tervek szerint a szülőket is meghívják. Azon dolgoznak, hogy a Mintaiskola program két középiskolája akár együttesen is részt vegyen különböző fejlesztési, kutatási vagy éppen társadalmi érzékenyítő programokban - ismertette a közleményben a kuratórium elnöke.