Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Már akár online lekérdezhetjük a kiválasztott autó adatait

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Regisztráció után lekérdezhetőek a gépjárművek adatai a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala oldalán. Az intézmény elnökhelyettese az InfoRádióban elmondta: szeretnék megkönnyíteni a használt gépkocsivásárlásokat, hiszen a rendszerben nemcsak az adott jármű kilométeróra állását lehet lekérdezni, hanem azt is, milyen a színű a kocsi, hány ülés van benne vagy körözés alatt áll-e.

"Gépjárművet vásárló állampolgárok régi igénye az, hogy akár a rendszám vagy a forgalmi engedély alapján, még a vásárlás előtt a nyilvántartásban lévő adatokat le tudják kérni, és össze tudják hasonlítani a leírtakkal" - mondta Nagy Lajos.

A Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala elnökhelyettese elmondta: "közvetlen adatigényléssel elektronikusan egy webes felületen hat adatot: a gépjármű gyártmánya, típusa, színe, forgalomban van-e, a kilométeróra állása, annak rögzítési időpontját és a körözés tényét lehet közvetlenül lekérdezni. Van egy adategyezőség ellenőrzés is, ha kezemben van a forgalmi is, annak számát, a gépjármű gyártási évét, a nyilvántartásba vétel időpontját, a műszaki érvényesség dátumát, az ülések számát, forgalmi korlátozás tényét, tehát mindent, amit a forgalmiban találunk, össze lehet hasonlítani."

Az okmányirodában eddig is le lehetett kérni ezeket az adatokat, de az ügyintézés néhány napot igénybe vesz, az sokkal életszerűbb, hogy akár az autóvásárlás előtt, a helyszínen lekérhetőek ezek az információk. Elektronikus ki is lehet fizetni, ennek ugyanúgy van díja, mint a személyes ügyfélszolgálatnak, gépkocsinként 275 forint - jelezte Nagy Lajos.

"Azokat az adatokat tudjuk közölni, amelyek a hazai nyilvántartásban szerepelnek, tehát a kilométeróra állás csak a hazai forgalomba helyezéstől van rögzítve, és csak a hazai körözés tényét tudjuk megmondani" - mondta a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala elnökhelyettese.

Hanganyag: Kálló Izabella