Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Nemzetiségi tanulmányi ösztöndíjakat adtak át Budapesten

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Nemzetiségi tanulmányi ösztöndíjat adott át 19 középiskolás diáknak Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára és Fülöp Attila, a tárca nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára kedden Budapesten.

Soltész Miklós hangsúlyozta, a Magyarországon élő nemzetiségek a történelem során számtalanszor bizonyították hűségüket az ország iránt. Példaként említette az aradi vértanúkat, akik közül szintén többen tartoztak valamelyik nemzetiséghez.

A nemzetiséghez tartozás és a szülőföld szeretete ugyanis nem kizárja egymást, hanem sokkal inkább erősíti - fogalmazott az államtitkár.

Soltész Miklós a díjazottaknak biztatásul azt mondta, az ösztöndíjban eddig mintegy száz diák részesült, közül hatvanan már a felsőoktatásban tanulnak. Õk éltek a lehetőséggel és a beléjük fektetett bizalommal - emelte ki. Hozzátette, iskolájukban a díjazottak ugyanolyan "nagyköveti feladatot" látnak el, mint az Országgyűlésben a nemzetiségi szószólók.

Hangsúlyozta, a kormány kiemelt partnerként tekint a 13 magyar nemzetiségre, ezért két év alatt - idén és jövőre - megduplázza a támogatásukra fordított összeget.

A pályázat benyújtására jogosult 24 iskolából 19 élt a lehetőséggel, így kilenc német, két-két roma, horvát, szlovák és szlovén, valamint egy-egy román és szerb származású diák részesült idén az ösztöndíjban, amelynek mértéke havi 60 ezer forint. A támogatás a középiskola két utolsó tanévére szól.

A Navracsics Tibor akkori közigazgatási és igazságügyi miniszter által 2011-ben alapított nemzetiségi tanulmányi ösztöndíjra a nemzetiségi anyanyelvű és nemzetiségi kétnyelvű középfokú oktatást végző iskolák, az ilyen intézménnyel nem rendelkező nemzetiségek esetében pedig a nemzetiségi nyelvoktató iskolák által ajánlott diákok jelentkezhetnek minden évben.

Az ösztöndíj célja valamely nemzetiséghez tartozó, kiemelkedő képességű, nehéz szociális körülmények között élő tanulók továbbtanulásának elősegítése. A pályázat benyújtásának feltétele a legalább négyes tanulmányi átlageredmény.