Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Rétvári: a kiszámíthatatlanság a dizájner drogok legnagyobb veszélye

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A dizájner drogok soha nem látott kockázatot és fenyegetettséget jelentenek ma Magyarországon - mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a gyermek és ifjúsági addiktológia helyzetéről tartott budapesti tanácskozáson.

"Az elmúlt időszakban érezhetően megváltoztak a kábítószer fogyasztási szokások, hiszen a klasszikus szerek, mint a kannabisz és a heroin visszaszorultak, a helyüket a dizájner drogok vették át, ez a tapasztalata az egészségügyi intézményeknek és a drogrehabilitációs intézeteknek is. Ezért módosítottuk a jogszabályokat, hiszen ezek a dizájner drogok gyorsan új változatokban jelennek meg, idén is hét újat vettünk föl a korábban C listának, január 1-től már Új pszichoaktív anyagok jegyzékének nevezett listára. Ez nem egy kormány, hanem miniszteri rendeletben található, azért, mert versenyfutás van a kábítószerelőállítók és a bűnüldöző hatóságok között. Könnyebben módosítható, hogy minél hamarabb kerülhessenek fel az új szerek is a tiltólistára. A C-lista bevezetése óta 45 új anyag vált üldözhetővé, a könnyebben módosítható miniszteri rendelet forma óta további hét" - közölte Rétvári Bence.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára elmondta: "azok számára, akik a gyermekek, fiatalok kábítószer-függőségből való kezelésével foglalkoznak, nagyon fontos változás volt a nyár folyamán, hogy a gyermek- és ifjúságaddiktológiai rehabilitációs ellátás bekerült abba a rendeletbe, amelyik a különböző ellátási támogatási formákkal foglalkozik. Korábban csak a gyermek- és ifjúságpszichiátrai ellátás szerepelt benne, de mivel nagyon sok fiatal válik függővé, ezért a serdülők számára nyújtott szolgáltatásoknak is ott kell lenniük. Ez azt jelenti, hogy azoknak, akik tizenéves fiatalok kábítószerről való leszoktatásával foglalkoznak, körülbelül 50 millió forint plusz forrásuk jelentkezett. Erre igény is van, hiszen több száz fő van folyamatosan ilyen intézményekben."

"A legnagyobb veszélye ezeknek az új dizájner drogoknak, hogy teljesen kiszámíthatatlan, hogy milyen következménnyel járnak. A megelőzés is változott az elmúlt tíz-húsz évben, hiszen korábban egyfajta általános prevenció zajlott, most már az ismeretátadás és a személyiségfejlesztés is fontos rész. Szükséges, hogy a megelőzés ne a kábítószerek katalógusának diákokkal való megismertetése legyen, hanem a drogok negatív hatásainak bemutatása, egyfajta elrettentetés attól, hogy valaki dizájner vagy más drogokhoz nyúljon" - fogalmazott Rétvári Bence.

"Az új Büntető törvénykönyv Európa egyik legszigorúbb büntető törvénykönyve a kábítószer-bűnözéssel kapcsolatban, hiszen minden drogkereskedőre a legszigorúbb büntetést helyezi kilátásba. Fontos változás a pár éve hatályos Btk. szabályozásában a korábbiakhoz képest, hogy azok a kábítószer-kereskedők, akik arra hivatkoztak, hogy maguk is kábítószerfüggők, egy kiskapun keresztül kikerülhettek a felelősségre vonás alól, az új Büntető törvénykönyv bezárta ezt, és így semmilyen kábítószer-kereskedő nem kerülheti el a börtönbüntetést" - hangsúlyozta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára.

Hanganyag: Király István Dániel