Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Magyarország látássérültként is bejárható

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Egy újabb Puskás nevű ember dolgozta be magát a rendkívüli teljesítményt nyújtó magyarok közé. A Komárom megyei Császáron élő Puskás Antal súlyosan látássérült, jóformán vak. Ez azonban nem tartotta vissza attól, hogy teljesítse gyerekkori álmát. Augusztusban útra kelt, és valószínűleg első magyarként végiggyalogolt az Országos Kéktúrán. 1200 kilométert tett meg.

"Nem látássérültként szerettem volna végigjárni a Kéktúrát. 30 évvel ezelőtt láttam a Másfél millió lépés című filmet, ez a film ihletett meg és adta az ötletet, hogy egyszer valamikor én is megcsináljam. Gyerekkorom óta szeretek kirándulni, túrázni. Most jött el az ideje. Addig szerettem volna ezt a túrát megcsinálni, még mielőtt teljesen megvakulnék" - mondta Puskás Antal, az Országos Kéktúra látássérült teljesítője az InfoRádiónak.

Puskás Antal hozzátette: "Kerestem és találtam hozzá embereket és a Magyar Természetjáró Szövetség segített megszervezni."

A túrázó elmondta, hogy augusztus 15-én Kőszegről kiutaztak Bozsokra, onnan Írottkőre, innen indult a túra, hiszen itt található a túra kiindulópontja vagy végpontja, attól függ, melyik oldalról teljesítjük. 58 napot vett igénybe az, hogy Hollóházára, a keleti végpontra érjenek.

"Minden nyolcadik napon pihenőnapot tartottunk és naponta 20-25 kilométert tettünk meg. De előfordult az is, hogy 40 km-t mentünk, mert nem sikerült szállást szereznünk. Az időjárás miatt úgy láttuk jónak, ha inkább bevállalunk két etapot, nem akartunk kint maradni rossz időben még a sátorban sem."

Az Országos Kéktúra 1200 kilométeres szakasza páratlan látnivalóit egy látássérült másképp érzékeli. "Az erdő illata, a hangok és neszek, a jó társaság, a beszélgetések és a közvetlen környezet látványa ad nagyon sok információt, amelyről így is nehéz lesz beszámolni" - fogalmazott Puskás Antal.

A visszajelzések szerint nincs rajta kívül olyan túrázó, aki látássérültként járta volna végig a kéktúrát, legfeljebb olyan, aki szakaszonként teljesíti.

"A következő terv a Dél-dunántúli és az Alföldi Kéktúra. Ez a legközelebbi kitűzött hosszú távú túratervem. Megfelelő segítséggel és elszántsággal semmi sem lehetetlen, Magyarország látássérültként is bejárható." - hangsúlyozta a túrázó.

Hanganyag: Herczeg Zsolt