Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Czene Attila: idén Budapest a szabadidősport fővárosa

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Idén Budapest a szabadidősport fővárosa Czene Attila, a Magyar Szabadidősport Szövetség (MSZSZ) elnöke szerint, akit szombaton beválasztottak a szabadidősportos világszervezet (TAFISA) elnökségébe.

A sportdiplomáciai siker a TAFISA budapesti kongresszusának zárónapján született meg. A Pesti Vigadóban lebonyolított, négynapos eseményen 76 ország mintegy 400 képviselője vett részt.

"Itt most egy dupla sikerről van szó, hiszen a beválasztásom mellett remek volt a konferencia szervezése, az MSZSZ mint vendéglátó tökéletesen helytállt" - nyilatkozta az MTI-nek Czene Attila.

"A sok elismerés között a legnagyobb dicséretet a TAFISA főtitkára, a német Wolfgang Baumann fogalmazta meg, aki azt mondta, hogy ez a kongresszus fordulópont a nemzetközi szövetség életében. A tanácskozás először zajlott egy igazi világvárosban, jelen volt Navracsics Tibor EU-biztos, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság szabadidősport bizottságának (Sport and Active Society) képviseletében érkezett dél-afrikai Sam Ramsamy pedig megerősítette, hogy a TAFISA a NOB kiemelt partnere".

Az úszóként olimpiai bajnok sportvezető kifejtette, a Pesti Vigadó exkluzív helyszín volt, az időjárás is kegyeibe fogadta a résztvevőket és a tanácskozáson többször elhangzott az a vélemény, hogy 2015-ben Budapest a szabadidősport fővárosa lett.

"A szervezőbizottság több tagját elvárják még az idén a TAFISA frankfurti főhadiszállására, hogy beszámoljunk arról, hogy sikerült a budapesti esemény ilyen színvonalasra" - jelentette ki Czene Attila, aki a záróeseményen átadta a zászlót Dzsu Ho Csang dél-koreai TAFISA-elnöknek, mivel a következő kongresszust a Koreai Köztársaságban tartják 2017-ben.

Az újdonsült magyar elnökségi tag elmondta, hogy beválasztásában vélhetően közrejátszott a jól sikerült kongresszus, továbbá az olimpiai bajnoki címe is. Az elnökség egyik megüresedett posztjára eredetileg heten kandidáltak, ám visszalépéseket követően a végén három jelölt maradt, Czene Attila pedig a szavazatok több mint 50 százalékát megszerezte.

"Annak idején a mesteremtől, Széchy Tamástól megtanultam, hogy akár siker, akár kudarc éri az embert egy versenyen, rögtön utána már a következő feladatra kell koncentrálni" - idézte fel az MSZSZ elnöke, akinek új szerepkörében első feladata az lesz, hogy a főtitkár helyett ő képviseli a TAFISA-t november 9-én Brüsszelben egy Navracsics Tibor által összehívott konferencián.

Ami a további terveket illeti, az MSZSZ szeretne pályázni a 2016 őszén sorra kerülő céges világjátékok (World Corporate Games) lebonyolítására. Ezen a mintegy 10 ezer fős rendezvényen a munkavállalók egy-egy cég zászlaja alatt, számos sportágban mérik össze a tudásukat. Három év múlva kerül sor Hollandiában az első TAFISA európai játékokra, a későbbiekben elképzelhető, hogy Budapest is jelentkezik házigazdának.

"Jövő ősszel Jakarta, 2020-ban pedig Lisszabon ad otthont a TAFISA világjátékoknak, 2024-re akár mi is pályázhatunk majd. Ekkor rendezne Budapest olimpiát is, a két eseményt természetesen nem lehet összehasonlítani, hiszen a TAFISA világjátékok médiaértékében jóval kisebb rendezvény" - fogalmazott Czene Attila.

Az MSZSZ elnöke leszögezte, nagyon boldog lenne, ha Budapesten olimpia lehetne 2024-ben vagy később.

"Olimpiai bajnokként természetesen szeretnék ebben részt venni, mi a magunk részéről a szabadidősportos, szurkolói bázist tudjuk építeni" - tette hozzá.