Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Szeremley Huba ügyének kulisszatitkai - hetilapszemle

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A Heti válasz az őrizetbe vett Szeremley Huba ügyének kulisszatitkairól ír, a Figyelő pedig arról közös összeállítást, hogy mit jelent megöregedni Magyarországon.

A Heti válasz cikke szerint minél több kérdést válaszolnak meg Szeremley Huba ügyében, annál több vetődik fel. Annyi biztos, hogy az ügy hátterében Szeremleyék szerint a Helvéciai Állami Gazdaság egykori, vitatott privatizációja áll.

A vállalkozó 1999-ben 400 millió forintért vette meg a lerobbant gazdaságot, amelynek értékét már hét évvel korábban is a duplájára értékelték. Az egykori milliárdos 2013-ig kiszállt minden magyarországi érdekeltségéből, már a nevével forgalomba hozott borokat sem ő készíti.

A Figyelőnek nyilatkozó szociológus szerint itthon megöregedni szinte egyet jelent a társadalmi elszigetelődéssel. Kristóf Luca a magyarok társadalmi integrációját vizsgáló, friss kutatást elemezve kifejtette, hogy ötven év felett, illetve a nyugdíjba menetel után kezdik magukat értéktelennek érezni az emberek, ez pedig az emberi kapcsolatok alakulására is hatással van.

Mint fogalmazott, 50 év fölött Magyarországon megáll az élet, az e korban lévők nem sportolnak, és elégtelen a kulturális fogyasztási szintjük, ráadásul az erős kötődéseik száma is mérséklődik, így nő a kirekesztettség érzése.

Hanganyag: Farkas Dávid