Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

A földeladási program lesz terítéken az Országgyűlésben

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A kormány földeladási programjáról tart vitanapot ma - a hét egyetlen ülésnapján - az Országgyűlés.

11 órakor, a napirend előtti felszólalásokkal kezdődik az Országgyűlés ülése, majd a kérdéseket és az azonnali kérdéseket követően tartják meg az állami termőföldek értékesítéséről szóló vitanapot a teljes szocialista- és LMP-frakció, valamint számos jobbikos képviselő kezdeményezésére.
Az 5,5 millió hektáros magyarországi termőterület nagyjából 7 százalékát, 350-400 ezer hektárt érintő földárverések ügye már többször is szóba került az Országgyűlés ülésén.

Múlt héten Gőgös Zoltán, a szocialista párt elnökhelyettese bejelentette, hogy pártja a földalapról szóló törvényt is módosítaná és az állam mellett az önkormányzatoknak is elővásárlási jogot adna az eladásra bocsátott földekre.

"Ezzel egy picit lehetne finomítani azon, hogy legalább az önkormányzatok kezében maradhat valamilyen szinten közösségi földvagyon, amivel tudnak foglalkoztatást bővíteni, illetve szociális segítséget nyújtani az arra rászorulóknak"

Bitay Márton, a Földművelésügyi Minisztérium állami földekért felelős államtitkára azonban többször is hangsúlyozta, hogy a kormány nem adja el az állami erdőket és nem engedi, hogy külföldiek vagy spekulánsok magyar szántóföldhöz jussanak, a kabinet a helyi gazdáknak kívánja eladni ezeket a területeket.

"Az összes meghirdetett földterület, amit most értékesítési programban meghirdetünk, abból néhány tucat van, ami száz hektár feletti"

Mindemellett a héten ülést tart az összes országgyűlési bizottság, ma például az Igazságügyi- illetve a Kulturális Bizottság ülésezik. Utóbbi Baán László miniszteri biztost hallgatja meg a Városliget átalakításának tervéről.