Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Megszavazta az internetes adatmegosztást ösztönző kiberbiztonsági törvényt az amerikai szenátus

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Döntő többséggel megszavazta az amerikai szenátus helyi idő szerint kedden azt a kiberbiztonsági törvényt, amely arra ösztökéli a magánszektort, hogy hacker-támadásokkal szembeni nagyobb védelemért megossza az adatait a kormánnyal.

A CISA (Cybersecurity Information Sharing Act) hat éven át vita tárgya volt, részben azért is, mert adatvédelmi csoportok attól tartottak, hogy a kibernetikai támadásokkal kapcsolatos információk megosztásával a magáncégek az eddiginél sokkal több személyes adatot is továbbítanának az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) és más kormányszerveknek.

Az üzleti szféra több szereplője, illetve az amerikai kereskedelmi kamara szerint azonban a törvény azért szükséges, mert így a vállalatok úgy tudnak együttműködni a kormánnyal a kibertámadások elleni védelem érdekében, hogy eközben elkerülik a perbefoghatás lehetőségét. A törvény égisze alatt létrehozandó rendszerben önkéntesen részt vevő vállalatoknak ugyanis jogi védettséget élveznek a trösztellenes és fogyasztói adatvédelmi törvényekkel szemben.

A szenátus a törvény két módosítási javaslatát is elvetette. Az egyik a vállalati ügyfelek személyes adatainak kiszolgálását korlátozta volna, a másik pedig azt biztosította volna, hogy a kormánnyal együttműködő cégek kilétét ne titkosítsák, ahogy azt se, hogy milyen adatokat szolgáltattak ki.

A törvény bírálói szerint a CISA nem biztos, hogy jobbá teszi az Egyesült Államok internetes biztonságát, bár a törvény támogatói szerint ez az első lépés az Egyesült Államok kibervédelmének megerősítése felé, amely tisztviselők szerint folyamatosan kínai, orosz és más hacker-csoportok ostromának van kitéve.

Korábban olyan amerikai cégek váltak hackerek célpontjává, mint a Home Depot áruházlánc, valamint a J.P. Morgan Chase & Co. bank, illetve amerikai feltételezések szerint a Sony Pictures adatbázisát tavaly észak-koreai támadók törték fel.