Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Pálinkás: elkerülhetetlen a kutatók béremelése

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A kutatás-fejlesztés támogatására most pénz van elég, ötlet és emberből viszont hiány van - Pálinkás József, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában. Az MTA volt elnöke hozzátette, elkerülhetetlen az kutatói-akadémiai-fejlesztői-egyetemi szférában dolgozók bérének emelése.

Magyarországon fontos társadalompolitikai kérdés a nagyvárosok megerősítése, hiszen a kutatói kapacitások - humán és infrastruktúra szempontjáról is - Budapestre koncentrálódnak. A kutatás-fejlesztés és innováció mintegy háromnegyede a fővárosban összpontosul. A kapacitásokat Budapesten kívül is ki kell építeni, és ezzel munkahelyeket lehet teremteni - mondta Pálinkás József, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában.

"Olyan húzóágazatokat kell ezekbe a központokba létesíteni, amely az egész régióra kihatással lehet. Ezért a mostani pályázati rendszer ezen szinte biztosan változtatni fog. 257 milliárd forintos kutatás-fejlesztési, innovációs támogatást tudunk biztosítani az úgynevezett konvergencia régiókban, ami a Budapesten kívüli területeket jelenti, és 13-at Budapesten, tehát hússzor annyi pénz van Magyarország többi területére, mint a központi régióra."

Ez a többletpénz minden bizonnyal megerősíti a jelentős kutatóbázisokkal rendelkező egyetemeket - mondta az MTA volt elnöke, hozzátéve, hét évre összesen 1200 milliárd forint uniós és hazai forrás áll rendelkezésre.

"Másrészt a vállalatok odatelepítik azokat a kutatás-fejlesztési egységeiket, amelyeket egyébként nem telepítettek volna oda. Ha azt tudjuk mondani a vállalatoknak, ha Budapesten kívüli nagyvárosban hoznak létre fejlesztőüzemeket együttműködésben az egyetemmel, akkor rendelkezésre áll az ötven milliárd forintból valamennyi. Ötvenmilliárd forint már sokak fantáziáját megmozdítja."

50 milliárd áll rendelkezésre a vállalatok és akadémiai intézetek, egyetemek közti együttműködések támogatására, illetve további 50 milliárd vállalatok kutatási-fejlesztési kapacitásainak bővítésére - abban az esetben, ha a beruházások nem Budapesten történnek meg. Ez munkaerőt vonzhat a térségbe, ami annak fejlődését hozhatja - monda Pálinkás József.

A 10 hónapja létrejött hivatal eddig 200 milliárd forint értékű pályázatot írt ki uniós forrásokból, illetve a közvetlen irányítása alatt lévő, szintén az év elején alakul, 78 milliárd forinttal gazdálkodó Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap idén mintegy 30 milliárd pályázatot hirdetett meg - mondta a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke. Hozzátette: hét évre összesen 1200 milliárd forint uniós és hazai forrás áll a terület rendelkezésre.

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke beszélt arról is, az a cél, hogy a rendelkezésre álló forrásokat úgy használjuk fel, hogy a lehető legnagyobb eredményt érjük el velük. Megvizsgálják majd, hogy egy jelentős összeggel támogatott felfedező kutatás mennyire emelte az egyetemi-akadémiai szféra elismertségét a világban, milyen a gazdasági eredményessége.

Szükség van a kutatói bérek megemelésére, lehetőleg már 2016-ban, 2017-ben, azért, hogy a legkiválóbb szakemberek Magyarországon maradjanak - mondta Pálinkás József.

"Jelentős emberhiány van most. Pénz van elég, ötlet és ember nincs elég. Egyrészt sok kiváló ember elment Magyarországról, hiányzanak. A Lendület programból sok minden átemelhető az innovációs hivatalba, még sok ötletem van arra is, hogyan tudjuk az emberhiányt is megoldani. Teljesen új konstrukciónk, hogy azoknak, akik indulnak az Európai Unió Kutatási Tanácsának a pályázatán, ahol A minősítést kapnak a második fordulóban, de forráshiány miatt nem nyernek, automatikusan biztosítjuk nekik, hogy másfél évig olyan kutatási feltételek mellett dolgozhassanak, hogy újra pályázhassanak. Ez még anyagilag is jó befektetés, ha kapnak 50 millió forintot, és ha nyer a pályázatuk, akkor 2,5 millió eurót kapnak, ami legalább 750 millió forint."

Sok olyan eszközt, lehetőséget kell létrehozni, amivel a legtehetségesebb kutatókat itthon tudjuk tartani, mert ők vonzerőt is jelentenek - mondta Pálinkás József.

"Erre is van számos ötletem. Szükség van a legkiemelkedőbbek jelentős kiemelésére, ha megcsinálunk egy olyan programot, amelyben azt mondjuk, hogy az ötven legkiválóbb magyar kutató bére kétszer annyi, mint az átlag vagy a többi hasonló beosztásúé, ha valóban a legjobb ötvenet választottuk ki, senki nem mer megszólalni. Ha nem a legjobbakat választottuk ki, akkor mindenki összefonódásokról fog beszélni."

Hozzátette: nagyon világos és átlátható rendszert kell létrehozni a kiemelkedő kutatók támogatására, hogy azt a többség elfogadja, illetve azért, mert ebben a szférában nagyon mozgékony emberek vannak, akik a világ bármelyik részén munkát kapnak.

Hanganyag: Kocsonya Zoltán, Király István Dániel