Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Kiszáll az állam az OTP-ből - lapszemle

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő csaknem 80 milliárd forintnyi OTP-részvényt értékesít ma - írja a Portfólió. A Pénzcentrum összegyűjtötte az alacsony nyugdíjból élők számára elérhető állami támogatásokat.

Erős szövetségesként és barátként beszélt Magyarországról Colleen Bell Budapestre akkreditált amerikai nagykövet a Corvinus Egyetemen, de komoly kritikákat fogalmazott meg. A Magyar Idők beszámolója szerint úgy vélte, hogy az átláthatóság és a stabil jogi környezet hiánya több befektetőt is elriaszt a magyar piactól. Beszédében Bell kitért a korábbi vitás kérdésekre, erről részletesen a napilapban olvashatnak.

10-15 százalékkal kerülhetnek majd többe az idei évjáratú magyar borok - véli a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának elnöke. Tornai Tamás a Népszabadságnak arról beszélt, hogy több és jobb minőségű szőlő termett idén, de az emelkedő költségek és a javuló minőség miatt a szőlő felvásárlási ára is nő. Az áremelés mértéke borvidékenként, sőt borászatonként is nagyon eltérő lehet.

Csak egy-két önkormányzati tulajdonú vállalatnál dolgoznak már állandó fizetésért a kéményseprők. A magánszektorban általában csak a behozott többletmunkákkal tudják elérni a szakmunkás-minimálbért a dolgozók, vagy még azzal sem - jelentette ki a Magyar Nemzetnek a Kéményseprők Országos Szakszervezetének elnöke. Vámos Csaba szerint sokan azért hagyják el a pályát, mert az adott körülmények között nem lehet biztonságosan ellátni a büntetőjogi felelősséggel járó munkát. Úgy véli, az állam felügyelete alá kellene helyezni a szolgáltatást. A szakszervezet december 21-ig adott haladékot a törvényhozóknak; ha addig nincs döntés, tömegével hagyhatják ott a szakmát.

Elszabadult egy katonai léghajó egy marylandi katonai bázisról - írja az Index. A katonai célokra tervezett szerkezet azóta felbukkant már Pennsylvania felett is, majd a keleti part különböző pontjain. A katonaság két F-16-ost küldtek a léghajó után, amelyek 5000 méteres magasságban követik a szerkezetet, azt azonban még nem tudják, hogy fogják be a ballont.

A Magyar Idők értesülése szerint a jövő héten ismét a kormányülés témája lesz a felsőoktatási intézményekben oktatók béremelése, mivel nemcsak a tanársegédeknek és adjunktusoknak, hanem a többi munkakörben dolgozóknak is fizetésemelést biztosítanának januártól. Szeptemberben a felsőoktatási államtitkárság bejelentette, hogy a tanársegédek 40 ezer, míg az adjunktusok 70 ezer forintos havi bérnövekedésre számíthatnak jövőre. A lap szerint ezzel arányosan az egyetemi tanárok jövedelme havi 140-150 ezer forinttal gyarapodna ha a kormány rábólint a tervekre.

Drasztikusan csökkent az állami egyetemek és főiskolák lejárt tartozásállománya 2013 és 2015 között, miközben az intézményrendszer pénzkészlete ugyanebben az időszakban csaknem két és fél-szeresére nőtt - tudta meg a Magyar Nemzet. A legrosszabb anyagi helyzetben a több mint fél milliárdos adósságot görgető Nyugat-magyarországi Egyetem van, a legjobb gazdának pedig a győri Széchenyi István Egyetem bizonyult, amelynek már évek óta nincs lejárt tartozása.

Kormánybiztos segítségével mérhetné föl a mezőhegyesi önkormányzat a ménesbirtok feldarabolásának hatásait - írja a Népszabadság. A helyi fideszesek is szembefordultak a kormány földpolitikájával, az ellenzék pedig tüntetést szervez. Részletek a napilapban.

Tizenegy éve küldi haza folyamatosan az izgalmas felfedezéseket, fényképeket és mérési adatokat a Cassini űrszonda, amely most ért el küldetésének legizgalmasabb szakaszához: mintát vesz abból a párából, ami a Szaturnusz egyik holdjának, az Enceladusnak a jeges felszíne alól tör elő - olvasható az Indexen. A kutatók szerint a vízpárában nem csak hidrogén és oxigén lesz, a programban az élet lehetőségeit vizsgálják majd.

Újra állami tulajdonba került a budapesti Párisi Nagyáruház, korábbi nevén Divatcsarnok - értesült a napi.hu. Az internetes lap érdeklődésére a Miniszterelnökségi sajtóiroda közölte, hogy a magyar állam élt elővásárlási jogával, az adásvétel június 9-én történt, a vételár üzleti titok.

Kiszáll az állam az OTP-ből - - írja a Portfólió. 14 millió darab, piaci árfolyamon közel 80 milliárd forintnyi OTP-részvényt értékesítenek ma. A részvénydarabszám alapján a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő válik meg 5 százalékos pakkjától.

A Pénzcentrum összegyűjtötte az alacsony nyugdíjból élők számára elérhető állami támogatásokat az egyszeri segélytől a gyógyszerekre és szabadidő programokra igényelhető plusz pénzig.

Hanganyag: Seres Gerda