Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Balog: a mindenkori írástudók feladata tükröt tartani a kormánynak

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A mindenkori írástudók feladata, hogy tükröt tartsanak a kormánynak, a kormány dolga pedig az, hogy belenézzen ebbe a tükörbe - mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere pénteken Budapesten, egy konferencián.

Balog Zoltán erről a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnökeként beszélt a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége, a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület és a Professzorok Batthyány Köre által közösen készített, Az idők jelei című vitaanyagot bemutató fórumon beszélt.

A konferenciát lezáró beszédében kiemelte: az írástudó ember egyfajta szeizmográf, amely előre jelzi a rengéseket, fölfedi a bajt, és nem hallgat róla.

Hozzátette: az idők jeleinek felismerése mindig prófétai feladat, de ehhez nem kell a jövőbe látni, hanem azt kell "megérteni, értelmezni és üzenetté formálni, ami körülöttünk történik".