Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Magyar-afrikai kapcsolatépítés a budapesti Afrika Fórumon

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A gazdasági, oktatási és tudományos együttműködés, illetve kapcsolatok állnak a hétfőn kezdődött 2. Budapest Afrika Fórum megbeszéléseinek központjában.

A kialakuló új világrendben rendkívül éles globális verseny jött létre a regionális gazdasági-kereskedelmi integrációk megkötéséért és a már meglévők között. Magyarország gazdasága rendkívül nyitott, teljesítménye nagy mértékben függ az exporttól és a befektetések alakulásától, éppen ezért az ország kitett a globális versenynek, folyamatosan új piacokat keresnie - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a 2. Budapest Afrika Fórum megnyitóján, az MTA dísztermében.

"Magyarország időben lépett ebben a versenyben, hiszen jól látszik, hogy egy óriási, világméretű globális verseny folyik azért, hogy az Afrikával való gazdasági együttműködésben kié legyen a vezető pozíció."

A tárcavezető azt mondta, a világ legdinamikusabban fejlődő kontinensére, Afrikába jelenleg a magyar export 1,2 százaléka irányul, amit részben a jelenlét növelésével igyekeznek bővíteni, idén Etiópiában, jövőre Angolában és Ghánában nyílik magyar nagykövetség.

Az Eximbank pedig 2,2 milliárd dolláros hitelkeretet nyitott a magyar-afrikai kereskedelem segítésére. A térség fejlődése fontos a menekülthullám mérséklése miatt is - tette hozzá a tárcavezető.

"Európának az az érdeke, hogy Afrikával egy olyan együttműködést építsen ki, hogy Afrikában jöjjenek létre olyan növekedési központok, gyorsan növekedő, prosperáló országok, akik megfelelően vonzó célpontot tudnak jelenteni mindazoknak az afrikai embereknek, akik valamilyen oknál fogva arra kényszerülnek, hogy elhagyják otthonaikat"

Franck Mwe di Malila Apenela, a Kongói Demokratikus Köztársaság külügyminiszter-helyettese arról beszélt, országa várja a befektetőket az energia ágazatban, a mezőgazdaságban és a közlekedésfejlesztésben. Ez utóbbit példaként kiemelve jelezte, országa 400 kilométeres közútépítése magyar hídépítők részvételével zajlik.

Palkovics László felsőoktatásért felelős államtitkár arról beszélt, az egyik leghatékonyabb és hosszú távon is kölcsönösen előnyös együttműködést biztosító terület a felsőoktatás, és ebben a tekintetben nagy hagyományai vannak a magyar-afrikai kapcsolatépítésnek.

"Magyarországon a 2014-15-ös tanévben összesen 1420 afrikai hallgató tanult magyar felsőoktatási intézményben, ezen hallgatók kétharmada Nigériából érkezett. Statisztikáink alapján Afrika 35 országából voltak már hallgatóink a tavalyi tanévben."

Szász Domonkos, a Magyar Tudományos Akadémia alelnöke azt mondta, az oktatás és a kutatás fejlesztése jelenti a gyors gazdasági növekedés legbiztosabb alapját.

"Az oktatás és a kutatás számítanak a gazdasági előretörés irányában a leghatékonyabb befektetésnek"

A Dél-Afrikában 2016-tól 1,5 milliárd euróból nemzetközi együttműködéssel épülő rádiócsillagászati távcsővel kapcsolatban az MTA alelnöke azt mondta, a minőség a leghatékonyabb befektetés.

Hanganyag: Király István Dániel