Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Balog: nem mindegy, milyen családba születnek a gyerekek

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A jó gazdaságpolitika teremti meg a jó családpolitika alapjait - mondta az emberi erőforrások minisztere a Budapesti Demográfiai Fórum második napján. Balog Zoltán úgy fogalmazott, hogy a család tud képessé tenni a boldog és elégedett életre, ám ha erre valamilyen oknál fogva mégsem képes, akkor az államnak kell segítenie.

A családok megerősítését mennyiségi és minőségi kérdésnek is tartja az Emberi Erőforrások minisztere.

"Nem mindegy, hogy milyen családokba születnek ezek a gyermekek" - mondta.

Balog Zoltán a Budapesti Demográfiai Fórum második napján azt hangsúlyozta, hogy elsősorban a szülőket terheli a felelősség, hogy mi lesz egy gyerekből.

"Az állam feladata ebben a helyzetben az, hogy képessé tegye a családot, képessé tegye a szülőket - ez a családpolitika lényege" - fogalmazott Balog Zoltán.

A tárcavezető arról beszélt, hogy a gazdaság teremti meg a mozgásterét a jó családpolitikának.
"A családpolitikának két fókusza volt: az egyike az adósságtehertől való megszabadítás - ez nemzetközi összehasonlításban is kiválóan sikerült - a másik pedig természetesen a munkahelyteremtés."

Balog Zoltán kiemelte, hogy a családi adókedvezményt már a közfoglalkoztatottak körében is lehet érvényesíteni, valamint hogy 50 ezer olyan roma családban dolgozik a családfő, akinek korábban soha nem volt hivatalosan munkaviszonya. Hozzátette: a kedvezmények révén idén mintegy 240 milliárd forint maradhat a családoknál.

A Biztos Kezdet Gyerekházakról a miniszter azt mondta: ezt a szocialista kormány által elindított programot továbbfejlesztették; a házak számát megsokszorozták.

"2016. január 1-jétől a szünidőben is az önkormányzatokat kötelezzük arra, hogy az éhező gyermekeket, az alultáplált gyermekeket és a családokat segítsék. Erre 50 százalékkal növeljük január 1-jétől a forrásokat. De már most szeptember 1-jétől a három éves kortól kötelező óvoda azt jelenti, hogy 92 ezerrel növekedett azoknak a gyerekeknek a száma, akik hét közben rendszeres, háromszori ingyen étkezést kapnak Magyarországon. 230 ezerről 320 ezerre növekedett ez a szám."

A miniszter rámutatott: miután a családi pótlék folyósítását az óvodába járáshoz kötötték, 40 százalékkal csökkent a hiányzások száma.
A plusz egy osztályról még folyik a társadalmi vita, itt még döntés nem született. De mindenképpen érdemes azon gondolkodni, hogy plusz egy évet tegyünk hozzá az általános iskolához - nem mindegy, hogy milyen tartalommal - mondta az Emberi Erőforrások minisztere.

Balog Zoltán szólt továbbá az ösztöndíj, valamint a szakképzési rendszer átalakításáról is.

Hanganyag: Németh Zoltán