Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Várszegi Asztrik búcsúztatta Göncz Árpádot

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A pannonhalmi főapát katolikus szertartás szerint búcsúztatta Göncz Árpádot. Az Óbudai temetőben több ezer ember jelenlétében temették el a harmadik magyar köztársaság első elnökét. Koncz Zsuzsa elénekelte Göncz Árpád kedvenc dalát, a Ha én rózsa volnék címűt. Beszédében Mécs Imre megemlítette: Göncz Árpádnak komoly szerepe volt Nagy Imre újratemetésében.

Több ezer ember vett részt péntek délután Göncz Árpád volt államfő temetésén az Óbudai temető 16-os parcellájában. Orbán Viktor miniszterelnök családjával, magánemberként látogatott el a gyászszertartásra.

A rendezvényt Bálint András színművész vezette, a sírnál Mécs Imre mondott beszédet. A temetőben már jóval a szertartás előtt gyülekeztek a gyászolók. Jelen volt mások mellett Áder János, Bajnai Gordon, Tarlós István, Boross Péter, Schmitt Pál, Sólyom László.

Az Index szerint öbb ezren lehettek a temetésen.

Göncz Árpádot minden idők legjobb köztársasági elnökének nevezte búcsúztató beszédében Mécs Imre, a volt államfő egykori rabtársa az egykori köztársasági elnöki temetésén, pénteken az Óbudai temető 16-os parcellájánál - írja az MTI.

"Te a szeretet embere voltál, a szeretetet hirdetted, mint (...) a Názáreti is, és mindenkihez volt jó szavad" - mondta személyes hangú beszédében Mécs Imre.

Göncz Árpád államfővé választását úgy jellemezte, hogy egy nagyon bölcs és jó paktum eredményeként lehetett a frissen megalakult Magyar Köztársaság elnöke.

"Te minden idők legjobb köztársasági elnöke lettél", szeretet övezett, de ha kellett, nagyon határozott tudtál lenni - jelentette ki. Hangsúlyozta, Göncz Árpád megmentette a magyar társadalmat, a magyar jogállamot azoktól a hibáktól, amelyeket a rendszerváltáskor nem tudtak elkerülni.

Megemlékezése közben Mécs Imre úgy írta le a volt államfőt, mint aki "ember volt, az embereknek az embere", a szegény embereknek, az elnyomottaknak, a jogtalanoknak a szócsöve.

Várszegi Asztrik: az őszinte szív és a nyílt szellem embere volt

Göncz Árpád az őszinte szív és a nyílt szellem embere volt, aki nemcsak szeretni tudott, de szeretetre méltó is volt - mondta a volt köztársasági elnököt búcsúztató pannonhalmi főapát, pénteken az Óbudai temető 16-os parcellájánál.

Várszegi Asztrik - akit még Göncz Árpád kért meg a búcsúztatására - úgy fogalmazott, sokak nevében vesz búcsút "teljes tisztelettel és szeretettel" a Magyar Köztársaság volt elnökétől, a férjtől, a családapától, az unokáiért rajongó nagyapától, az irodalmártól, de mindenekelőtt az embertől.

A püspök a teremtő Istennek megköszönve Göncz Árpád életét, felidézte megismerkedésüket, és azt, hogyan ismerte meg emberségét, gondolkodását, az emberek, a magyarság, az emberiség iránti szeretetét, és "mint börtönt járt és börtöntől többször fenyegetett embernek a mély szabadságvágyát".

A főapát Göncz Árpádot mint hívő embert zelótának (a szentíráshoz buzgón ragaszkodónak) mondta, aki jellemzése szerint "Isten igéjét radikálisan értelmező és követelő keresztény volt".