Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Hoz-e változást a Fidesz tisztújító kongresszusa? - elemzők az Arénában

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Eltérő várakozással tekintenek a Fidesz vasárnapi tisztújító kongresszusa elé az InfoRádió Aréna című műsorában megszólaltatott politikai elemzők. Magyar Kornélia, a Magyar Progresszív Intézet igazgatója változásokra számít és nagy kérdésnek tartja a leendő új alelnökök irányultságát, míg Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet vezetője szerint nincs igény a változtatásra a Fideszben, ugyanis a párt immár egy évtizede sikeres.

Változásra számít a Fidesz vasárnapi kongresszusán Magyar Kornélia, a Magyar Progresszív Intézet igazgatója.

"Már csak azért is, mert vannak olyan bejelentések, hogy kik azok, akik nem akarnak az alelnöki pozícióért indulni. Tehát új személyeket köszönthetünk majd alelnökként. Az a nagy kérdés, hogy ennek milyen irányultsága lesz. Például a fiatalokat igyekszik a miniszterelnök, illetve maga a kongresszus helyzetbe hozni." - fogalmazott Magyar Kornélia.

Nincs igény a változtatásra a Fideszben, ugyanis a párt immár egy évtizede sikeres - jelentette ki Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet vezetője.

"Hiszen a pártelnök, kormányfő változatlan, a Fidesz politikai irányvonala változatlan. Tegyük hozzá, hogy mindez azért lehetséges, mert egy sikeres pártról beszélünk. Tíz év után is a legnépszerűbb párt a Fidesz. Ennek tudatában, több választási siker, és a tavaszi megingás tudatában nincs változásra igény" - véli Mráz Ágoston Sámuel.

A Fidesz alapszabálya szerint a megválasztott személyek mandátuma a kongresszus által választott megbízatások esetében a következő tisztújító kongresszusig tart.

Az elemzők egyetértettek abban, hogy a hétvégi Fidesz tisztújító kongresszusán az európai migránsválság is terítéken lesz.

Hanganyag: Exterde Tibor, Sánta András