Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Terrorellenes intézkedések

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Megerősített biztonsági intézkedésekről döntött a nemzetbiztonsági kabinet munkacsoportja a péntek éjjeli, eddig 128 halálos áldozatot követelő párizsi terrortámadás miatt összehívott szombat reggeli ülésen. A tanácskozáson az ország biztonságáért felelős szervezetek vezetői mellett részt vett Orbán Viktor kormányfő és Pintér Sándor belügyminiszter is. Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója sajtótájékoztatón számolt be arról, hogy az úgynevezett B szintű terrorfenyegetettség emelt szintű rendszerét vezetik be.

Magyarországon a terrorfenyegetettség szerint négy fokozatot különböztetnek meg. Ezt a 9/2007 (IK.8.) IRM-ÖTM együttes utasítás "a terrorizmus elleni fellépés egységes végrehajtására" rögzíti. E szerint a legenyhébb az "A", majd a "B" és a "C" következik, a legmagasabb a "D". A fokozatot a tényleges veszélyeztetettség mértékének megfelelően kell meghatározni, és bármely fokozat bevezetésekor az alacsonyabb fokozat rendszabályait is szükség szerint végre kell hajtani.

A belügyminiszter jogosult a különböző fokozatok elrendelésére, azok módosítására és megszüntetésére, az ország egész területére vagy meghatározott illetékességi terület megjelölésével. A fokozatok elrendelése, módosítása, megszüntetése esetén a belügyminiszter gondoskodik a lakosság hiteles és időben történő tájékoztatásáról.

Az "A" fokozat rendelhető el, ha az Európai Unió vagy a NATO bármely tagállamában, vagy a szomszédos államok valamelyikében terrorcselekmény elkövetésének veszélye áll fönn.

A "B" fokozat akkor rendelhető el, ha az EU- vagy NATO-tagállamok, illetve a szomszédos országok valamelyikében terrorcselekményt követnek el, és annak hatása Magyarországra nézve kiszámíthatatlan, de magasabb fokozat bevezetése még nem indokolt.

A "C" fokozatot akkor lehet elrendelni, ha az ellenőrzött, vagy részben ellenőrzött információk a fenyegetettség szintjének növekedésére, illetve Magyarország konkrét veszélyeztetettségére utalnak. A fokozatot addig kell fenntartani, amíg a fenyegetettség szintje az ellenőrzött információk szerint nem csökken.

A legmagasabb, "D" fokozatot akkor lehet elrendelni, ha az országot fenyegető terrorcselekmény közvetlen bekövetkezésére utaló, konkrét információk állnak rendelkezésre, vagy az ország területén súlyos következményekkel járó, a nemzetközi terrorizmussal összefüggésbe hozható merényletet követnek el. Ezt a fokozatot addig kell fenntartani, amíg a fenyegetettség fennáll vagy el nem fogják az elkövetőket.

A "B", "C", illetve "D" fokozat elrendelésével egyidejűleg aktivizálják a Nemzeti Helyzetértékelő Központot (NHK), amely folyamatos kapcsolatot tart a feladat-végrehajtásban résztvevő önálló szervek (Országos Rendőr-főkapitányság, BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal) ügyeleteivel és irányító szerveivel, összehangolja azok tevékenységét, segíti munkájukat. Az NHK bázisán válságkezelő csoport működik.

Az "A" fokozat elrendelése esetén szerint megkülönböztetett figyelmet fordítanak a közterületek, a pályaudvarok és a repülőterek ellenőrzésére.

A "B" fokozat elrendelése esetén a rendőrség fokozott közterületi jelentétet biztosít a főbb vasúti és autóbusz pályaudvarokon, a nemzetközi személyszállító vonatokon, aluljárókban, nagyobb forgalmú nyilvános helyeken. Megerősítik a nemzetközi repülőterek utasforgalmi és üzemi területeinek őrzését, visszatérően ellenőrzik a főbb közlekedési csomópontokat és a jelentősebb forgalmat lebonyolító szállodákat. Felülvizsgálják a diplomáciai objektumok fenyegetettségét, fokozott idegenrendészeti és határrendészeti intézkedéseket rendelnek el, szigorítják a határok ellenőrzését.

A "C" fokozat elrendelése esetén szolgálatra rendelik be a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjait, elrendelik a korábban nem őrzött, de veszélyeztetetté nyilvánított kormányzati és diplomáciai objektumok, személyek őrzését. Fokozottan ellenőrzik az állam működése, a lakosság ellátása szempontjából kiemelten fontos létesítményeket, valamint a terrorveszélyeztetett objektumok körzetét; megerősítik a határőrizeti szolgálatot. Folyamatossá teszik a Magyarországon tartózkodási engedéllyel rendelkezdő külföldiek ellenőrzését. A katasztrófavédelemnek is készen kell állnia az azonnali bevetésre.

A "D" fokozat elrendelése esetén az utasítás hatálya alá tartozó önálló szervek kiosztják a szükséges egyéni védőeszközöket és berendezéseket. A fegyveres szervek hivatásos állományát berendelik. A törvényben meghatározott esetekben és feltételekkel, a helyzet függvényében elrendelhetik a részleges vagy teljes határzárat.