Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Quaestor-ügy - Az Alkotmánybíróság előtt tüntettek a károsultak

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Teljes kártalanítást, a károsultak kárpótlásáról szóló törvény végrehajtását, illetve új törvény megalkotását követelték Questor-károsultak kedden Budapesten, az Alkotmánybíróság (AB) épülete előtt.

A csoport eredetileg azért hirdetett demonstrációt keddre az Ab épülete elé, mert úgy tudták, ezen a napon születik döntést a Quaestor-törvény ellen benyújtott alkotmányossági kifogásokról. A sajtóban időközben napvilágot látott, hogy az Ab megsemmisítette a jogszabályt. A demonstráción ezt Himmer Éva aktivista úgy értékelte: az Alkotmánybíróság "erkölcsileg megsemmisült".

A mintegy 50 károsult részvételével megtartott demonstráción az aktivista hangsúlyozta: 104 napja, vagyis augusztus 6-án lejárt a törvény által a károsultak kifizetésére megszabott határidő. Ennek ellenére a követelésük csupán egyharmadát, mintegy 86 milliárd forintot kapott vissza 32 ezer károsult.

A kormány folyamatosan arra hivatkozott, hogy az Alkotmánybíróság döntésére várnak a kártalanítással, ám ennek nincs halasztó hatálya a törvény végrehajtására - tette hozzá. Most végleg kiderült - folytatta -, hogy mindez "sunyi taktikázás" volt, egy politikai kör segítette a példátlan csalást, hiszen az "kormányzati összefonódás nélkül elképzelhetetlen lett volna".

Kálmán-Pikó István aktivista az MTI-nek elmondta: értékelésük szerint a Befektető-védelmi Alaptól (Beva) mindenkinek meg kell kapnia 6 millió forintig a kártalanítást, ám a Beva csak a fiktív kötvények után fizetett.

Ez azt jelenti, hogy van, aki csak 2,8 millió forintot kapott 6 millió helyett. Ugyanakkor a Quaestor-törvény alapján 30 millió forintig járna a kártalanítás valamennyi ügyfélnek, függetlenül attól, hogy fiktív vagy valós az általa vásárolt kötvény - fűzte hozzá, jelezve: a kifizetés elhalasztását az Ab előtt fekvő beadványokkal indokolták, holott ennek nem lenne halasztó hatálya. Kijelentette: az új helyzetben követelik a kártalanításról szóló új törvény mielőbbi megalkotását.

A demonstráción Orbán Viktor miniszterelnököt, Polt Péter legfőbb ügyészt, Matolcsy György jegybankelnököt, Rogán Antal és Szijjártó Péter minisztert, valamint Tarsoly Csabát, a Quaestor-cégcsoport vezetőjét ábrázoló életnagyságú papírmasé bábukat állítottak fel. Emellett transzparenseket emeltek a magasba, "kamu kötvény", "kamu törvény", "kártalanítást!" feliratokkal. Az emberek a többi közt azt skandálták, hogy "nem hagyjuk", "maffia", "tolvaj banda", "igazságot!".