Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Hollandok hadgyakorlatoznak Várpalotán

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Több mint egy hónapon át tartó, holland vezetésű nemzetközi hadgyakorlat kezdődik hétfőn Várpalotán - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM).

A közlemény szerint a február 21-ig tartó "Várpalota Challenge 2016" lehetőséget teremt Magyarországnak arra, hogy gyakorolja a NATO-erők befogadó nemzeti támogatásával kapcsolatos feladatokat. A hadgyakorlat előkészítésében és végrehajtásában a Magyar Honvédség aktívan részt vesz. A holland fél térítés ellenében tartózkodik Magyarországon - tették hozzá.

Kiemelték, a gyakorlat térségében fokozott katonai mozgás és jelenlét várható. Hétfőn a Hegyeshalom-Veszprém, csütörtökön a Hegyeshalom-Pápa útvonalon csoportosítanak át katonai technikai eszközöket. Emiatt a Magyar Honvédség a közlekedők megértését kéri.

A HM azt írta: a hadgyakorlat erősíti a holland-magyar katonai kapcsolatokat a NATO-n belül.

Felidézték: a magyar katonák 2006 októberében Hollandiától vették át a tartományi újjáépítési csoport (PRT) feladatait Afganisztánban, Baghlanban. A két nemzet katonái együtt szolgáltak a NATO és az Európai Unió számos műveletében, így például Afganisztánban, Koszovóban és Szomáliában. Emellett Hollandia is részese azon 12 államnak, amely létrehozta a pápai Nehéz Légiszállító Ezredet, a C-17-es szállítógépeket üzemeltető nemzetközi alakulatot - sorolta közleményében a honvédelmi tárca.

Fergeteges Szilveszter

Fantasztikus szilveszteri vacsorával, hajnalig tartó bulikban, ismert sztárokkal töltheti el az év utolsó éjszakáját.

Csapatépítés, esküvő, konferencia?

A Travelo rendezvény melléklete jobbnál jobb tippekkel könnyíti meg rendezvényei szervezését!