Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Mégsem mondtak fel a győri kórház sebészei

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Elkeseredett levélben fordult 16 sebészorvos a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház főigazgatójához a megnövekedett ügyeleti terhek, és azok alacsony finanszírozása miatt. Azonban valótlan a sajtóban megjelent hír, ami arról szólt, hogy bármelyikük felmondott volna - mondta az InfoRádiónak a főigazgató.

"Három héttel ezelőtt a 20 sebészből 16 írt egy viszonylag elkeseredett levelet arról, hogy mennyire megnövekedtek a terheik. A rájuk háruló, döntően ügyeleti terhek főként a regionális pluszfeladatokból, a környező kis kórházak funkciókieséséből adódnak. A levélben azt kérdezték a sebészek, hogy ezt tudja-e az intézmény vezetése honorálni díjemeléssel" - közölte Dr. Tamás László János.

Ma történt egy megbeszélés. Körülbelül három hete készültünk arra, hogy baráti beszélgetés kapcsán elmondjuk, mi hogyan látjuk a tehernövekedést. Mivel mindhárom igazgató - az orvosigazgató, a szervezési igazgató, és jómagam is - sebész, nem vagyunk kívülállók - hangsúlyozta a Petz Aladár Megyei Oktató Kórház főigazgatója.

Tartok tőle, hogy a sebészeket valamilyen szervezet is támogathatta a levél megírásában. Az a szervezet tehetett fel valamilyen sajtóközleményt. Mert a 16 kollégánk, akikkel együtt dolgozunk, azt mondták, hogy ők nem keresték meg a sajtót - véli Dr. Tamás László János.

Az intézmények jelenleg viszonylag feszített büdzsével dolgoznak, és mivel a dologi kiadások is meghaladják a bevételeket, szabad fedezetek nem nagyon vannak díjemelésre. Annyit tudtunk ígérni, hogy megkeressük a módját annak, hogy ahogy vannak rendelkezésre állási díjak - a traumatológiai ellátás, a sürgősségi ellátás, az idegsebészeti ellátás, az égésplasztikai ellátás területén - megpróbáljuk elérni a fenntartónál vagy az államtitkárságnál, hogy esetleg valami hasonló, speciális ellátáshoz kötött rendelkezésre állási díjból egészítsék ki. Ígéretet tettünk arra, hogy megkérdezzük a források gazdáit, hogy van-e erre mód - közölte a főigazgató.

Ez nagyon elkeserít, és kórházigazgatóként arra figyelmeztet, hogy ha a szakma krémjének nevezett sebészek egy országos sebészeti központnak mondható helyen odáig jutnak, hogy egy elkeseredett levelet írjanak, akkor mindenképpen meg kell vizsgálni, hogy van-e mód a változtatásra, vagy van-e a társadalomnak fogadókészsége arra, hogy a sebészek panaszát is meghallgassa - fogalmazott Dr. Tamás László János.

Hanganyag: Seres Gerda

Városlátogatások

Itt a tavasz, a városlátogatások ideje. Fedezze fel velünk Európa legizgalmasabb városait!

Wellness hétvége

A kényeztetés egész évben jár Önnek! Válasszon az ország legszebb vidékei közül!