Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

BRFK: a rendőrségen is bejelentették a folytatást

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Hétfő este a rendőrségen is bejelentették az Uber közösségi személyszállító szolgáltatás ellen tiltakozó taxisok demonstrációjuk folytatását. A rendőrség az MTI megkeresésére azt közölte: az engedélyezésről még egyeztetnek.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) közleményében azt írta: a Budapest belvárosában hétfőn bejelentés nélkül tartott demonstráció - a rendőrség intézkedései következtében - a főváros közlekedésének egészében jelentős torlódást nem okozott.

A demonstráció résztvevői a rendőrség ismételt felhívására az ideiglenes teljes útzárat minden irányban egy-egy sávon feloldották, a rendőrség a demonstrálókkal együttműködésre törekedett.

"A rendőrség a szervező 2016. január 18-án 18 óra 50 perckor a demonstráció folytatására vonatkozó bejelentésével kapcsolatban egyeztetést folytat" - írta a BRFK.

Gelencsér Zsolt, a tüntetés egyik szervezője azt mondta, reggel nyolc óráig maradnak a demonstrálók. Hozzátette: nem tud arról, hogy más helyszíneken lesznek-e lezárások.