Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Az Alkotmánybíróság elnöke folytatná munkáját

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Az Alkotmánybíróság elnöke folytatná munkáját, ha erre felkérik. Lenkovics Barnabás, a taláros testület elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában kiemelte, hogy továbbra is hiányos a jogtörténész, munkajogász és a környezetvédelmi szakterület az Alkotmánybíróságon. Úgy látja, ha nem választanak új bírákat, 11 fővel akkor is tovább tud működni az Alkotmánybíróság.

Lenkovics Barnabás, az Alkotmánybíróság elnöke szerint képes lehet integráló szerepet betölteni a testületben, ezért ha felkérik, hogy folytassa a munkát, akkor vállalja a feladatot. A taláros testület elnöke erről az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt.

"Nemcsak én, van számomra hiteles barátaim, akik azt mondják, hogy egyfajta integráló szerpere képes vagyok, és ha a politikai akarat is az lesz, és felkérnek, hogy vállaljam a továbbiakban is, akkor úgy érzem, még egy ideig van erre erőm, testi és szellemi kapacitásom, hogy ezt vállaljam. De 66. évemben járok, úgyhogy a végtelenségig ez ne megy. Fenntartom magamnak a jogot, hogy ha elfáradok, akkor átadjam a stafétát." - mondta az Alkotmánybíróság elnöke.

Lenkovics Barnabás arról is beszélt, hogy továbbra is hiányos a jogtörténész, munkajogász és a környezetvédelmi szakterület az Alkotmánybíróságon.

"Rendes bíróságokon a munkaügyi, a polgári, a büntető, a közigazgatási bírók szakosodott bírók. Az alkotmánybírók pedig generalisták, mindenhez értenek. Az egyes bírók is azért más-más felkészültséggel, háttérrel jönnek be a testületbe. Ezért a cél az, hogy a testület maga legyen generalista. Most már nem csak abban az értelemben, hogy minden jogágban felmerülő problémákat tudjon kezelni és megoldani alkotmányossági szempontból, hanem szélesebb összefüggésben, a gazdasági, a pénzügyi, a szociális, a morális hátteret is, és nem csak nemzetállami, hanem európai uniós és univerzális értelemben is az ENSZ egyetemes nyilatkozatai és normarendje értelmében is összhangban tudja értelmezni és megpróbálja érvényesíteni." - véli Lenkovics Barnabás.

Az Alkotmánybíróság elnöke kiemelte, hogy az utóbbi idők európai uniós és globális változások miatt ki kellett szélesíteni a testület gondolkodásmódját.

Mivel jelenleg egy alkotmánybírósági mandátum betöltetlen, három pedig - az elnökével együtt - hamarosan lejár, tavasszal összesen négy új alkotmánybírót kellene megválasztania az Országgyűlésnek, kétharmados többséggel.

Ha azonban a kormánypárti frakciók nem tudnak megállapodni az ellenzéki frakciókkal, és egy új alkotmánybírót sem választanak, akkor sem válik működésképtelenné a testület, hiszen akkor 11 bíró marad és a hatályos törvények értelmében 10 fővel már működőképes az Alkotmánybíróság - mutatott rá Lenkovics Barnabás, a testület elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában.

"Tehát ebben az értelemben veszély nem fenyegeti az alkotmánybíróság létét és működését, de politikai értelemben, jogállami értékként szemlélve az alkotmánybíróságot, úgy nagyon nem kívánatos volna, ha a politikai intézmények, itt a pártok, frakciók nem tudnának megegyezni, és valamiért vakvágányra futna ez az ügy."

Lenkovics Barnabás hozzátette, hogy ez a helyzet nagyobb munkaterhet róna az alkotmánybírókra.

"Feltétlenül nagy különbség volna, hogy működik három 5 tagú tanács és az ügyeinknek a többségét ma már az 5 tagú tanácsok tárgyalják, például az alkotmányjogi panaszokat, az egyszerűbb ügyeket. Tehát 11 fővel csak kettő működhetne, tehát egy kis többletterhet jelentene a megmaradó bírók számára."

Amennyiben sem tagokat, sem új elnököt nem tud választani a Ház, úgy az Alkotmánybíróságot Lenkovics Barnabás mandátumának lejárta után Sulyok Tamás, elnökhelyettes irányítaná.

Hanganyag: Exterde Tibor, Szabó Gergõ, Sigmond Árpád