Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Gyurcsány évértékelő: vissza kell adni az iskolát a gyerekeknek

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Vissza kell adni az iskolát a gyerekeknek, a pedagógusoknak, a szülőknek és a településeknek - mondta Gyurcsány Ferenc szombaton Budapesten, tizenkettedik évértékelő beszédében.

A Demokratikus Koalíció elnöke a párt Sokak Magyarországa című, februárban bemutatandó programjából részleteket idézve az oktatás, a kultúra és a művészet világát nevezte az ország legfontosabb kezelendő problémájának, amelyet szerinte az egészségügy rendbetételének kell követnie.

A politikus azt mondta, Magyarország legfőbb érdeke és célja nem a kevesek gazdagodása, hanem a sokaság felemelése és új távlatok kinyitása. A DK olyan világot ajánl, amelyben a tisztesség, a felemelkedés az előremenetel alapja, nem a bűn, az árulás, a lopás - jelentette ki.

Az országvédelem erőt sugárzó hamis díszletei mögött pusztul az ország. Urizáló, fennhéjazó, korrupt módon gazdagodó kevesek az egyik oldalon és rengeteget gürcölő, elárult, reményét vesztett sokaság a másik oldalon - fogalmazott Gyurcsány Ferenc.

A sokak Magyarországa alatt egy olyan otthonra, egy olyan hazára gondol, ahol nem csak az gyógyul, aki megengedheti magának, ahol mindenki tanulhat, aki szorgalmas és tehetséges, ahol a munkát tisztességesen megfizetik - magyarázta Gyurcsány Ferenc, aki szerint a mai Magyarország nem ilyen.

Orbán Viktor vezetésével a Fidesz elárulta a magyarokat, a közös hazát, míg a miniszterelnök kegyeltjei, szurkolótársai, barátai elképesztő mértékben gazdagodnak és gyarapodnak - mondta.

A Fidesz, amely szitokszóként emlegette a privatizációt, a menekültválság árnyékában elkótyavetyéli az egyik legnagyobb nemzeti vagyont, a földet, megszervezve ezzel a rendszerváltozás utáni időszak legnagyobb és legkorruptabb privatizációját - jelentette ki. Magyarországnak ma nem kormánya van, hanem egy "politikusi jelmezbe öltözött bűnszövetkezet vezeti az országot", amelynek az élén a miniszterelnök áll - hangsúlyozta a volt miniszterelnök.

A menekültválságra áttérve úgy vélte, hogy Orbán Viktor szélsőséges álláspontot képvisel, amikor ki akarja rekeszteni a menekülteket. Gyurcsány Ferenc azt mondta, a biztonság garantálása mellett korlátozott, ellenőrzött, szabályozott módon Magyarország nem csak képes befogadni embereket, de jól is jár az ide érkező szakemberekkel.

Lehet, hogy a miniszterelnök rövid távon megnyer egy politikai játszmát, de történelmi értelemben elveszíthet mindent, amiért Magyarország évszázadok óta küzd és ez túl nagy ár azért, hogy "egy kis-nagy ember hadakozzon saját, helyenként skizofrén meggyőződésével a világ ellen" - jelentette ki.

A párt elnöke a DK február 13-i kongresszusán bemutatandó programját előrevetítve közölte: meg kell állapodni az oktatás világának következő egy évtizedéről a pedagógusokkal és azokkal, akik értenek az oktatáshoz. Vitatta, hogy 50 százalékos béremelést kellene megvalósítani, mert, mint fogalmazott, emlékszik még, "mi lett ennek a vége 2002-ben". Szerinte tíz éven belül kellene évi 15, majd 10 százalékos emeléseket végrehajtani, mert "nem lehet olyan fontos hatalomra kerülni, hogy olyat ígérjünk, amely rosszat tesz az országnak".

A gyógyítás világáról szólva kijelentette: az egészségügyből több pénz hiányzik mint az oktatásból, mintegy 400 milliárd forint. Úgy ítélte meg: a forrás előteremtéséhez először a szakma és az ország támogatását kell megszerezni. Itt nincs könnyű megoldás - fogalmazott.

A gazdaság ügyeivel kapcsolatban azt idézte fel, hogy míg kormányzása idején érkezett Magyarországra a Mercedes-gyár, a jelenlegi kabinet ténykedése alatt a Land Rover inkább Szlovákia mellett döntött, holott - mint mondta - mintegy 40 százalékkal több adókedvezményt ígért neki Magyarország.

Az oktatás és az egészségügy kérdései mellett "picike" problémaként, de szólt a terrorveszélyhez kapcsolódó alaptörvény-módosításról is, amely különleges intézkedések bevezetésére adna módot. Kijelentette: ahogy a Fidesz visszaélt a kétharmadával, ugyanúgy élne vissza egy ilyen felhatalmazással. Úgy folytatta, hogy "nem lehet együttműködni a Fidesszel a kiherélt Alkotmánybíróság feltöltésében" és gazembernek nevezte azokat, akik együttműködnek a kormánypártokkal.

Szavait úgy zárta: a DK készen áll arra, hogy tegyen Magyarországért, a köztársaságért és Európáért.

Gyurcsány Ferenc egy belvárosi szálloda rendezvénytermében beszélt a helyiséget megtöltő hallgatóságához.

Nincs nyár Balaton nélkül!

Strandolás, wellness, fesztiválok, borok, jó falatok - mindez egy helyen.

Városlátogatások

Itt a tavasz, a városlátogatások ideje. Fedezze fel velünk Európa legizgalmasabb városait!