Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Köznevelési kerekasztal is alakul

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Köznevelési kerekasztal alakul a felsőoktatási kerekasztal mintájára, amelyen a köznevelés aktuális kérdéseit tekintik majd át - jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, miután a Nemzeti Pedagógus Karral és szakmai szervezetekkel tárgyalt.

A kabinet tudta, hogy a köznevelési rendszer hónapok óta tartó átalakítása nagyobb munkaterhet ró a pedagógusokra, valamint többletfeladatokkal is jár, ezért gondolták, hogy csak jelentős béremeléssel lehet végigvinni, ezt 2013-ban kezdték és utolsó üteme 2017 szeptemberében várható - mondta a szakmai szervezetekkel tartott szombati egyeztetés után Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.

"Az az együttműködés, ami kialakult a felsőoktatás területén az egy példamutató dolog, ezért úgy döntöttem, hogy megalakítjuk a köznevelési kerekasztalt, ahol a köznevelés szereplőivel próbáljuk, elsősorban a Nemzeti Pedagógus Karral, de minden más szakmai szervezettel, tudományos műhelyekkel, természetesen szakszervezettel úgy megbeszélni a köznevelés kérdéseit, hogy egy nyugodt tempóban, világosan, beláthatóan alakítsuk a belső korrekciókkal a köznevelés ügyét, hogy minél inkább megfeleljen annak a feladatnak, amit neki szántunk" - jelentette ki a tárcavezető.

Ez pedig a versenyképes tudás, a jobb minőség és a jobb közösség-építés - összegezte Balog Zoltán. Czunyiné Bertalan Judit köznevelési államtitkár kitért arra is, hogy a hétvégi egyeztetés nyomán egyharmadára csökkenhetnek a pedagógusok adminisztrációs terhei. Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke úgy látta, hogy a találkozón közeledtek az álláspontok.

Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke a találkozóról szóló sajtóhírekre reagálva azonban úgy vélte, hogy a köznevelési kerekasztal helyett - a pedagógusok sztrájkbizottságának korábbi javaslata alapján - inkább újra életre kellene hívni a Közoktatás-politikai Tanácsot, ahogy az előző köznevelési törvény idejében.

"Egy ilyen közoktatási kerekasztal, nem tudjuk, hogy a miniszter úr kiket szándékozik oda meghívni, milyen rendszerességgel próbálja működtetni ezt a testületet, tehát mi azért javasoltuk a Közoktatás-politikai Tanács visszaállítását, mert az egy nagyon jól működő tanácsadó testülete volt a mindenkori oktatási miniszternek" - fogalmazott.

Az adminisztrációs terhek csökkentésére reagálva a szakszervezeti vezető aláhúzta, hogy szóban erre már korábban is ígéretet kaptak, ám írásban még nem látta sehol a változásokat, a pedagógusok problémáinak orvoslásához pedig rendszerszintű beavatkozásokra volna szükség.

Hanganyag: Sigmond Árpád

Csapatépítés, esküvő, konferencia?

A Travelo rendezvény melléklete jobbnál jobb tippekkel könnyíti meg rendezvényei szervezését!

Őszi ajánlatok a Balatonpartról

Strandolás, wellness, fesztiválok, borok, jó falatok - mindez egy helyen.