Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Még nem tudni, kiket hívnak meg a közoktatási egyeztetésre

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A következő napokban küldik ki a meghívókat azoknak a szervezeteknek, amelyek részt vesznek majd a Köznevelési Kerekasztal munkájában. A hét végéig országszerte mind a 198 tankerületben lezajlik a köznevelési konzultáció, amelynek célja, hogy minél pontosabban és szélesebb körben gyűjtse be a tárca az iskolák észrevételeit, javaslatait - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi).

"Igyekszünk mindenkit meghívni, aki a köznevelésben érdekelt."

Ezt mondta az InfoRádiónak Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára. Egyelőre azonban ennyi az összes, amit tudunk arról, hogy kik kapnak meghívást a jövő heti egyeztetésre. 

Tóbiás József, az MSZP elnöke szerint a kormány azokkal kell, hogy tárgyaljon, akik elindították a tiltakozáshullámot.

"Ha a kormány valódi párbeszédet szeretne, akkor azokkal kell tárgyalni, akik ezt a kezdeményezést megtették, hiszen ők voltak kellően bátrak, hogy a szakmai függetlenségüket, az egzisztenciájukat kockáztatva fel merték emelni a szavukat."

A január elején nyílt levélben tiltakozó miskolci Hermann Ottó Gimnázium tantestülete szerda délután fáklyás felvonulást tart, a kezdeményezéshez több vidéki város iskolája csatlakozott.

A Pedagógusok Szakszervezete a legnagyobb szakszervezeti képviselet, ők vélhetően meghívást kapnak majd a kerekasztalra. Galló Istvánné, a szervezet elnöke azt mondta: a meghívottak és a tárgyalási feltételek, körülmények ismeretében döntenek arról, hogy részt vesznek-e az egyeztetésen.

"Ebben a pillanatban azt látom, hogy ez egy nagyon komoly időhúzás, ahogy ez az országjáró turné is. Azt gondolom, hogy ők nagyon pontosan tudják, mi van a közoktatásban, és úgy tűnik, nem nagyon akarnak ellene tenni, csak látszatintézkedéseket."

A szakszervezetek tehát alapvető változtatásokat sürgetnek, Sipos Imre köznevelésért felelős helyettes államtitkár viszont hangsúlyozta: a kormány a 2011-ben elfogadott köznevelési törvény mentén, elsősorban rendeleti korrekciókban gondolkodik.

"Azokon az egyeztetéseken, ahol a szakmai szervezetek konstruktív, a jelenlegi törvényi szabályozás mentén, javaslatokkal állnak elő, amelyekkel valóban tudunk egyszerűsíteni, ott tudtak közeledni az álláspontok. Vannak olyan, kardinális kérdést érintő változtatási javaslatok, amelyeket újra meg kell vitatni."

Sipos Imre hozzátette: minden észrevételt megfontolnak az egyeztetések során.

Hanganyag: Seres Gerda