Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Lázár János: ne vigyék be a politikát az iskolákba - a nap hírei

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
15 százalékos létszámkorrekciót javasol a 2017-es költségvetésben a központi államigazgatási szervezeteknél a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Kinőtte az európai piacot a Graboplast és újabb lépést tett a világcéggé válás felé - jelentette ki a kormányfő Tatabányán.

15 százalékos létszámkorrekciót javasol a 2017-es költségvetésben a központi államigazgatási szervezeteknél a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Lázár János elmondta: az állami tisztviselői karban jelenleg 36 ezer ember dolgozik, év végére 30 ezernek kell lennie. Hozzátette: a háttérintézményekből átvettek esetében 20 százalékkal kevesebb bérelőirányzatot kapnak majd a minisztériumok és újra indul a karrierhíd program is. Szólt arról is, hogy Magyarországon kötelező lesz a házépítőknek tervezőt alkalmazniuk. Hozzátette ugyanakkor, hogy továbbra sem kell építési engedély, a tervező felel az építkezésért. Lázár János megerősítette, hogy a kormány továbbra is hajlandó tárgyalni a köznevelés ügyében, de arra kérte az érintetteket, hogy ne vigyék be a politikát az iskolákba.

Kinőtte az európai piacot a Graboplast és újabb lépést tett a világcéggé válás felé - jelentette ki a kormányfő Tatabányán. Orbán Viktor a Graboplast új, luxus minőségű műpadlókat előállító gyárának avatásán elmondta: a győri székhelyű vállalat fejlesztési programját a kormány 3 milliárd forinttal támogatta.

Elindította nagyvállalati beruházási programját a kormány. Ennek részeként az idén 15 milliárd forint költségvetési támogatást kaphatnak azok a társaságok, amelyek nem juthatnak uniós forrásokhoz. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Kiskunfélegyházi Malom Kft. kapacitásbővítő beruházásán azt mondta: a cég 960 millió forintos beruházásához 480 millió forint vissza nem térítendő támogatást adott a központi költségvetés

Ismét lehet pályázni az Erzsébet-program szociális üdültetéseire - jelentette be a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár. Novák Katalin emlékeztetett arra, hogy az elmúlt 5 évben mintegy 600 ezren üdülhettek, és a program résztvevőinek fele gyermek volt. Az idei cél, hogy legalább negyedmilliónyian részesülhessenek a lehetőségből.

Minden mentődolgozó megkapta a fizetését - közölte a Magyar Államkincstár. A fizetések késéséről szóló sajtóinformációkra reagálva az államkincstár kijelentette: elvégezte az Országos Mentőszolgálat 7.800 dolgozójának januári bérszámfejtését. A Magyar Államkincstár a napokban mutatta be az új, központosított illetményszámfejtő rendszert az OMSZ pénzügyi osztályának.

Gazdálkodási szabálytalanságokat tárt fel két kórházban az Állami Számvevőszék. Az ÁSZ a Zala Megyei, valamint a Szent János Kórház 2008 és 2013 közötti időszakra kiterjedő vizsgálatát végezte el. A két intézménynek 30 napon belül intézkedési tervet kell készíteniük a hiányosságok felszámolására.

Feljelentés kiegészítést kért az Uberrel kapcsolatban az ügyészség az adóhivatal Bűnügyi Igazgatóságától. A nemzetgazdasági tárca és a taxisok szerint az Uber ellehetetleníti a taxitársaságokat, és az adózása is átláthatatlan a számlázás nélküli online fizetés miatt. A Uber 2014 novemberében kezdte meg magyarországi működését, és tavaly 26 millió forintot meghaladó nettó árbevétele, illetve és 4 millió forint vesztesége volt.

Továbbra is őrzi előnyét a Fidesz a Medián idei első felmérése szerint. A biztos szavazók 53 százalék támogatja a nagyobbik kormánypártot. A Jobbik 19, az MSZP pedig 15 százalékon áll. A Demokratikus Koalícióra a biztos választók 7, az LMP-re 2, az Együttre, illetve a PM-re pedig 1-1 százaléka voksolna. A Medián kutatása szerint az emberek 39 százaléka szerint jó irányba, 54 százalék szerint rossz irányba mennek a dolgok Magyarországon.

Több mint 10 milliárd dollárt ajánlottak fel a szíriai menekültválság kezelésére a londoni donorkonferencia részvevői - jelentette be a brit miniszterelnök. David Cameron elmondta: a tanácskozás részvevői 2016-ra 6 milliárd, a 2020-ig terjedő időszakra pedig további mintegy 5 milliárd dollár folyósítását ígérték. Hangsúlyozta, hogy ekkora összeget még sohasem ajánlottak fel humanitárius válság enyhítésére.

9 ezer menekült rekedt a görög-macedón határ közelében a görögországi általános sztrájk és a Macedóniában kezdődött taxismegmozdulás miatt. Leálltak a Szerbia és Macedónia között közlekedő vonatok, mert az elégedetlen taxisofőrök eltorlaszolták a vasúti síneket. A demonstrálók azt követelik a hatóságoktól, hogy vonják be őket a menekültek szállításába. Görögországban százezrek tüntettek a kormány által tervezett nyugdíjreform és adóemelések ellen. A fővárosban mintegy 50 ezren vettek részt a megmozduláson, amelyen összecsapások voltak a randalírozó fiatalok és a rendőrség között.

Tunéziában feloldották a kijárási tilalmat a hatóságok, amelyek január 22-én rendelték el a korlátozást az erőszakkal végződő tüntetések miatt. Az ország belügyminisztere a közbiztonság javulásával indokolta az este 8 órától hajnali 5-ig érvényes tilalom feloldását. Az észak-afrikai országban tüntetők elsősorban a nagyarányú munkanélküliség miatt elégedetlenek.

Brazíliában vérátömlesztés miatt fertőződött meg zikavírussal egy beteg. Az Egyesült Államokbeli Dallasban pedig már diagnosztizálták az első olyan fertőzést, amely vélhetően szexuális úton, nem pedig szúnyogcsípéssel történt. Floridában 9 ember kapta el a fertőzést, az állam kormányzója rendkívüli állapotot hirdetett ki. Spanyolországban kimutatták a zikavírust egy állapotos nő szervezetében, aki nemrég Kolumbiában járt. Õ lehet az első várandós, akinél igazolták a fertőzést Európában.