Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Kövér: a térség államainak együtt kell működniük

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A visegrádi és a térségi államok együttműködésének fontosságát hangsúlyozta Kövér László házelnöke felvidéki Szabad Újságnak nyilatkozva. Az Országgyűlés elnöke szerint az unió rossz állapotát a felhizlalt bürokráciája is okozza, de az is, hogy ott próbál "erősködni", ahol nem kellene.

Kifejezetten jónak értékelte a jelenlegi szlovák-magyar viszonyt Kövér László házelnök a szerdán megjelent interjúban, hozzátéve: az illegális migráció megfékezésére tett erőfeszítések a visegrádi országok részéről azt tükrözik, hogy mélyebb, stratégiai jellegű két- és többoldalú viszonyrendszert is ki kellene alakítani.

Az Országgyűlés elnöke szerint "fényűzés számba megy" a kölcsönös történelmi sérelmeinkből fakadó bizalmatlanság, kérdésre válaszolva megjegyezte ugyanakkor, hogy az életben tartott Benes-dekrétumokba foglalt kollektív megbélyegzés, elveiben semmiben sem különbözik a nácik faji alapú és a kommunisták osztályalapú ideológiájától.

Az európai alapértékekről szólva kijelentette: a gazdaság és a média egyre nagyobb részét birtokló háttérhatalmak egyre agresszívebben próbálják eltávolítani a meglévő viszonyítási pontokat, "a családi, a nemzeti és vallási közösségeink tudatos támadásoknak vannak kitéve". "A cél, hogy ne kötődjünk senkihez, semmihez" - fogalmazott -, "szégyelljük, ha hiszünk a Felettünkvalóban, szégyelljük és tagadjuk meg történelmünket, múltunkat, hagyományainkat. Fogadjuk el, hogy minden relatív, s majd "ők" megmondják, hogy melyek azok az aktuális értékek, amelyek szerint cselekednünk kell." Úgy folytatta: a lényeg, hogy bármi áron "termeljünk és fogyasszunk".

Szerinte Európa azért van rossz állapotban, mert felhizlalt egy olyan bürokráciát, amely felett a tagállamok elvesztették az ellenőrzést, de már némely tagállam politikai osztálya is szembefordult saját népével - fogalmazott. Úgy ítélte meg: ők a szakadék felé viszik Európát, aki pedig nem ezt teszi, azokat populistának, idegengyűlölőnek bélyegzik. Kijelentette ugyanakkor azt is: Európa ott "erősködik", ahol nem kellene, például Magyarországgal vagy Lengyelországgal szemben.

A geopolitika azonban erőalapon zajlik - jegyezte meg -, hozzátéve: a migránsválság megmutatta, hogy egyes nyugat-európai politikusok nem tekintik egyenrangú partnereknek az új tagállamokat. Ezért tartotta fontosnak az összefogást.

A Magyarország és szomszédjainak viszonyát firtató kérdésre Kövér László úgy felelt: a Ponta-kabinet hirtelen juttatta a fagypontra a magyarellenességével a román-magyar kapcsolatokat, Horvátország és Szlovénia nemzetiségi politikáját viszont korrektnek nevezte a politikus. Hozzátette ugyanakkor: ennek ellenére a horvát-magyar kapcsolatok a rendszerváltás óta nem voltak olyan rosszak, mint a most távozott horvát kormány idején, a Mol-lal fennálló gazdasági vita, majd az illegális migráció kezelése okán.

Példamutatónak ítélte ugyanakkor a magyar-szerb kapcsolatokat, emlékeztetve: a szerb kormány eltörölte a II. világháború után hozott, a magyarságot a kollektív bűnösség bélyegével sújtó jogszabályokat.

A szlovákiai oktatási változásokkal kapcsolatban - amelyek veszélyeztetik a felvidéki magyar iskolákat - a tervezett esetleges magyarországi lépésekről szólva kijelentette: elsőként a felvidéki magyaroknak kell hallatni a hangjukat az őket érintő ügyben. Hozzátette: a szülők, pedagógusok, önkormányzatok és az MKP tiltakoztak is, de a magyar kisiskolákat elsősorban a magyar szülők menthetik meg azzal, hogy oda íratják a gyermekeiket, a magyar kormány pedig kifejezte elvi hajlandóságát, hogy segít azok fenntartásában,.

A házelnök kiválónak értékelte a visegrádi országok összefogását, mint mondta, az unió nemzetállamokkal szembeni központosító törekvéseit is egyetértően utasítják el, szolidárisak egymással a belügyeket érintő illetéktelen brüsszeli beavatkozási kísérletekkel szemben. A V4-ek közösségének bővítését azonban egyelőre nem látta reálisnak.

Városlátogatások

Itt a tavasz, a városlátogatások ideje. Fedezze fel velünk Európa legizgalmasabb városait!

Nincs nyár Balaton nélkül!

Strandolás, wellness, fesztiválok, borok, jó falatok - mindez egy helyen.