Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Felgyorsítaná a menekültválság megoldását az Európai Tanács - a nap hírei

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Máltai kormányfő szerint elkészült az új uniós megállapodás-tervezet a brit uniós reformigényekről. Budapesten több százan tüntettek a Teleki Blanka Gimnázium igazgatója mellett.

Elkészült az új megállapodás-tervezet Nagy-Britannia uniós reformigényeiről - jelentette be a máltai miniszterelnök az Európai Tanács brüsszeli csúcstalálkozójának zárónapján. A dokumentum hamarosan a tagországok állam-, illetve kormányfői elé kerül. Joseph Muscat szerint, a hosszú tárgyalások után elkészült tervezet legfőbb pontjai kompromisszumot tükröznek, és alapjául fog szolgálni egy jó egyezménynek.

Felgyorsítaná a menekültválság megoldására hozott intézkedések végrehajtását az Európai Tanács. Az uniós tagországok állam-és kormányfői erről zárónyilatkozatot fogadtak el Brüsszelben a kétnapos tanácskozás után. A dokumentum szerint a migránsáradat mielőbbi megfékezésére, az unió külső határainak védelmére, az illegális migráció csökkentésére és a schengeni térség integritásának védelmére kell törekedni. A nyilatkozat alapján a nyugat-balkáni útvonalon érkező menekültáradat kezeléséhez összehangolt fellépésre van szükség, fel kell hagyni a migránsok más uniós országokba való továbbküldésének gyakorlatával és az egyoldalú intézkedésekkel. A dokumentum értelmében végre kell hajtani a menekültek szétosztásáról hozott döntést.

Több mint tíz éve nem volt ekkora terrorveszély Európában - figyelmeztetett az Europol igazgatója. Rob Wainwright egy német lapnak nyilatkozva elmondta: az Iszlám Állam terrorista szervezet újabb nagyszabású merényletekre készül a kontinensen. Úgy vélte, nem csupán csoportokkal, hanem magányos elkövetőkkel is számolni kell.

Szorosabbra fűzi a titkosszolgálati együttműködését 30 európai ország. A 28 uniós tagállam, valamint Norvégia és Svájc szolgálatai által létrehozott Terrorizmusellenes Csoport nevű nem hivatalos tömörülés júliustól új informatikai hálózatot indítana el, hogy megossza egymással információit egyebek között az iszlamista szélsőségesek elleni harcban.

Ismét Christine Lagarde-ot választották a Nemzetközi Valutaalap vezetőjévé. Az eddigi vezérigazgató újabb 5 évre kapta meg a megbízást az IMF igazgatótanácsától. A 60 éves politikus volt az egyedüli jelölt a posztra. Christine Lagarde-ot először 2011-ben nevezték ki a Nemzetközi Valutaalap élére, ő irányította az 1945-ben létrehozott nemzetközi intézményt az európai adósságválság és a globális gazdaság visszaesésének időszakában. Új ciklusát július 5-én kezdi meg az IMF élén.

A kormány célja, hogy belföldi kézbe kerüljön az államadósság - jelentette ki az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgatója. **** Barcza György egy szakmai rendezvényen hangsúlyozta: azok az országok kerülik el a válságot, ahol az államadósság belföldi tulajdonban van. Hozzátette: az optimális adósságráta a belföldről történő finanszírozás szintjéhez közelít Magyarországon, mivel az államadósság 32 százaléka devizában, és kicsit kevesebb, mint 50 százaléka külföldi kézben van.

Budapesten több százan tüntettek a Teleki Blanka Gimnázium igazgatója mellett. A szolidaritási akciót azért tartották, mert a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ vizsgálatot indított Pukli Istvánnal szemben, miután az általa vezetett gimnázium tanárai csatlakoztak a miskolci pedagógustüntetéshez. A demonstráció felszólalói kifogásolták a pedagógusok ügyében folytatott kormányzati kommunikáció hangnemét, az iskola egyik tanulója pedig társai nevében azt követelte, hogy hívják meg őket a köznevelésről tartott egyeztetésekre.

A tervezettnél 6 héttel korábban került tető a Dagály Úszóarénára - közölte a kiemelt budapesti fejlesztések kormánybiztosa. Ezzel az alapépület szerkezetépítési része 90 százalékban elkészült. Fürjes Balázs az InfoRádióban elmondta: a jövő évi vizes világbajnokság központi uszodájának acél tetőszerkezete 44 méter magasan egyben került a helyére - egy Magyarországon először használt speciális technológiával -, így elkezdődhet az épület homlokzatának kialakítása. A rekordidő alatt épülő úszóarénát magyarok tervezik és építik. Fürjes Balázs kiemelte, hogy a létesítmény - sikeres pályázat esetén - megfelel az olimpia-rendezés feltételeinek is.

Március 15-től a szmogriadó riasztási fokozata esetén a korábbinál több járművet, az autók csaknem egyharmadát lehet majd kitiltani a forgalomból - közölte a főpolgármester. Tarlós István szokásos heti tájékoztatóján emlékeztetett arra, hogy a Fővárosi Közgyűlés szerdán döntött a módosításról. A főpolgármester azt is közölte: a 3-as metró első két felújított szerelvénye június elején érkezik meg Budapestre. Tegnap (csüt) Tarlós István az InfoRádió Aréna című műsorában arról beszélt, hogy az év végén megkezdődhet a kivitelezési munka a 3-as metró vonalán. Azt is megismételte, hogy Budapestnek nincs működési hiánya.