Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Felülvizsgálják a Political Capital-anyagok kiadhatóságát

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Felülvizsgálják, hogy kikérhetők-e, illetve nyilvánosságra hozhatók-e a volt Nemzetbiztonsági Hivatalnak (NBH) a Political Capitallel kötött szerződései, illetve a cég által készített dokumentumok - közölte Németh Szilárd, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának fideszes alelnöke a testület keddi zárt ülését követő sajtótájékoztatón.

Előzőleg a Magyar Idők című napilap írt arról, hogy az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH) elutasította adatigénylésüket, hogy betekinthessenek a Political Capital által a Gyurcsány-kormány idején a polgári elhárítás megbízásából készített tanulmányokba.

Németh Szilárd az ügyet elfogadhatatlannak nevezte. Mint mondta, a 2002 és 2006 közötti dokumentációból semmi nem áll rendelkezésre, de a 2006 utáni időszakból is csak "homályos információk" vannak.

A fideszes politikus kiemelte: több mint 190 millió forint közpénzt költött el az akkori NBH ezekre a dokumentumokra, miközben a Political Capital egyik tagját sem világította át. Németh Szilárd felidézte, hogy már korábban is foglalkozott vizsgálóbizottság ezzel az üggyel, de még az ezen testület által készített dokumentumok sincsenek meg.

Elmondta: a hivatal képviselőitől azt a megnyugtató választ kapta, hogy a korábbi döntést felülvizsgálják, s ha kedvező döntés születik, a nyilvánosságra hozható dokumentumokat feltöltik a hivatal honlapjára, illetve a többi anyagot a levéltárból rendelkezésükre bocsátják.

Szél Bernadett, a bizottság LMP-s tagja is kitért az ügyre, s azt mondta: a testület is foglalkozik még a Political Capital által készített dokumentumokkal.

A Magyar Idők keddi számában azt írta: információik szerint 2006 és 2010 között 432,2 millió forint állami megbízást kapott az akkor Somogyi Zoltánhoz és Szabados Krisztiánhoz köthető Political Capital (PC). Ebből az összegből nagyjából 190 millió forint értékű megbízásuk a Nemzetbiztonsági Hivataltól (NBH) - az AH jogelődjétől - érkezett.

A lap idén februárban az önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvényre hivatkozva fordult az AH-hoz, hogy elektronikus másolatban küldjék meg az NBH és a Political Capital között létrejött szerződéseket, a szerződésekhez kapcsolódó teljesítésigazolásokat és azok mellékleteit.

Az AH viszont azt válaszolta, hogy "a Political Capital cégcsoport által készített dokumentumok, szerződések, teljesítésigazolások nem tartoznak a minősített adat kategóriájába. A nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló (...) törvény (...) alapján a dokumentumok nyilvánosságra hozatalára nincs lehetőség" - írta a napilap.

Csapatépítés, esküvő, konferencia?

A Travelo rendezvény melléklete jobbnál jobb tippekkel könnyíti meg rendezvényei szervezését!

Őszi ajánlatok a Balatonpartról

Strandolás, wellness, fesztiválok, borok, jó falatok - mindez egy helyen.