Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

"Van szándék a Nemzeti Alaptanterv felülvizsgálatára" - a nap hírösszefoglalója

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Biztonságosnak tartja az ország határait a belügyminiszter. Az oktatási államtitkár szerint van szándék a Nemzeti Alaptanterv felülvizsgálatára. Több ezren tüntettek Varsóban a lengyel kormány ellen az alkotmánybíróság székhelye előtt. A nap hírösszefoglalója.

Magyarország határai biztonságosak - jelentette ki a belügyminiszter a magyar önkormányzatok a betelepítési kvóta ellen című budapesti konferencián. Pintér Sándor a Megyei Jogú Városok Szövetsége által rendezett tanácskozáson úgy fogalmazott: a népvándorlást a külső határok mentén meg kell állítani, csak azokat szabad beengedni, akik valódi menekültek és hátsó szándék nélkül érkeznek az Európai Unióba. A kormány kötelező uniós betelepítési kvótát elutasító álláspontjához a Fővárosi Közgyűlés következő ülésén hivatalosan is csatlakozik - jelentette be a főpolgármester. Tarlós István szerint a menekülteket saját lakóhelyükön kell segíteni.

Megvan a szándék a Nemzeti Alaptanterv felülvizsgálatára - nyilatkozta az oktatási államtitkár a Magyar Időknek. Palkovics László a lapnak elmondta: a köznevelési kerekasztalnál egyetértés mutatkozik abban is, hogy nagyobb mozgásteret kell adni a tanároknak és a tantestületeknek a tantervi szabályozásban. Hozzátette: nincs sok értelme önmagában a lexikális ismeretanyag csökkentésének, a készségeket, képességeket kell fejleszteni. A Klebelsberg Intézményfenntartó Központról az államtitkár azt mondta: mindhárom önkormányzati szervezet jónak tartja az oktatási intézmények állami fenntartását, de elfogadható az igény, hogy a jelenleginél komolyabb összeggel jelenjenek meg a működtetésben.

350 ezer fiatalt érnek el a magyar tehetségprogramok - mondta az emberi erőforrások minisztere a Magyar Templeton Program nyitórendezvényén. Balog Zoltán kiemelte: tavaly 333 ezren ajánlották fel személyi jövedelemadójuk egy százalékát a nemzeti tehetségprogramra, amely a kormányzati hozzájárulással együtt 2,8 milliárd forintot jelent. Lovász László, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke köszöntőjében arról beszélt: fontos cél, hogy a magyarországi tehetségekből egy se vesszen el.

A március 15-i ünnep rendezvényeinek lebonyolításában nincs változás, a magyar törvények és a rendészeti szervezetek országszerte mindenkinek biztosítják az ünneplés lehetőségét. Erről Vargha Tamás a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára beszélt. Gaál Áron, az Országos Meteorológiai Szolgálat időjárás-előrejelző és veszélyjelző osztályának vezetője azt mondta: a jelenlegi előrejelzések szerint kedden a szabadtéri programok szempontjából kedvezőtlenül alakul az időjárás. Többfelé várható eső, néhol havas eső, havazás is.

Az emberi méltóság és élet védelmének fontosságáról beszélt az európai magzatvédők első fórumán Párizsban Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár. Hangsúlyozta: a magyar alaptörvényben ez a cél központi szerepet kap. Novák Katalin mások mellett nyitotta meg Párizsban a tanácskozást. A nemzetközi kezdeményezés célja, hogy az Európai Unió szüntesse be olyan tevékenységek finanszírozását kutatási, fejlesztéstámogatási és közegészségügyi területen, melyek emberi embrió elpusztításával járnak.

Az MSZP szerint a kormánynak nem magára kellene költenie, hanem a családok lakhatási problémáinak megoldására, lakbértámogatásra, bérlakások építésére. Bangóné Borbély Ildikó, az Országgyűlés népjóléti bizottságának szocialista tagja szerint a kormány családi otthonteremtési kedvezménye a feltételek miatt nem azoknak segít, akiknek a legnagyobb szükségük lenne az állam támogatására. A Fidesz szerint a szocialisták ismét egyértelművé tették, nem támogatják a magyar családokat abban, hogy olcsóbban tudjanak saját otthonhoz jutni.

Az LMP szerint a kormány nem akar tiszta viszonyokat teremteni az egészségügyben. Ábrahám Júlia, a párt egészségügyi szakszóvivője ezt azzal indokolta: akkor nagy valószínűséggel kiderülne, hogy nincsenek meg a biztonságos betegellátás feltételei, nincs elegendő szakdolgozó sem.

Több ezren tüntettek Varsóban a lengyel kormány ellen az alkotmánybíróság székhelye előtt. Az akciót azután tartották, hogy a lengyel kormányszóvivő bejelentette: a Velencei Bizottság pénteki véleménye ellenére nem léptetik hatályba a kormányzó Jog és Igazságosság párt decemberi alkotmánybírósági törvénymódosítását megsemmisítő alkotmánybírósági ítéletet. A Velencei Bizottság pénteken úgy foglalt állást, hogy az alkotmánybíróságot korlátozó lengyel jogszabályváltozások alááshatják a demokráciát, az emberi jogokat és a jogállamiságot, és a testület döntéseinek végrehajtására szólította fel a varsói kormányt. A kabinet úgy döntött: a szejm elé terjeszti a Velencei Bizottság jelentését.

Kizárt bármilyen kompromisszumot Törökországgal az emberi jogok vagy az uniós vízumkönnyítés kérdésében a francia államfő. Ankara a migrációs válságkezeléséről kötendő megállapodásért cserébe kérné a lépéseket. Francois Hollande 15 európai szociáldemokrata vezetővel egyeztetett hivatalában. A tervek szerint a jövő heti brüsszeli csúcson véglegesítik az unió és Törökország megállapodását a migrációs válság kezeléséről. A korábbi találkozón Ankara további pénzügyi támogatást kért az Európai Uniótól az országban tartózkodó szíriai menekültek ellátására, továbbá szeretné a csatlakozási tárgyalások felgyorsítását, valamint azt, hogy legkésőbb június végéig töröljék el az uniós vízumkötelezettséget a török állampolgárokkal szemben.

Életműdíjat vehet át a 20. Szófia Nemzetközi Filmfesztiválon Tarr Béla a filmművészet gazdagításában betöltött kiemelkedő szerepéért. A rendező filmjei egész hónapban műsoron lesznek a szófiai Dom na Kinotóban - közölte a Magyar Nemzeti Filmalap. A vetítéssorozaton tíz alkotás lesz látható, köztük Tarr Béla legelső filmje, az 1977-ben forgatott Családi tűzfészek, a Kárhozat 1987-ből, amellyel világhírűvé vált a rendező és az utolsó filmje A torinói ló, mely 2011-ben elnyerte a Berlinale nagydíját és számos más rangos szakmai díjat. Az elismerést korábban megkapta már mások mellett Wim Wenders, Alan Parker és Costa-Gavras is.