Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Idén is tilos a hulladék szabadtéri égetése - lapszemle

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A Magyar Időkből megtudhatják, hogy várhatóan 35 millió forint körül alakul a Balatoni Halgazdálkodási Zrt. múlt évi eredménye, és a halászat betiltásával a horgászok körében javult a tó megítélése is. A Népszabadság szerint a mezőgazdaságban csak most kezd elterjedni a szenzorok világa, amely forradalmasíthatja a jelenlegi termelési rendszereket.

A Magyar Időkből megtudhatják, hogy várhatóan 35 millió forint körül alakul a Balatoni Halgazdálkodási Zrt. múlt évi eredménye, és a halászat betiltásával a horgászok körében javult a tó megítélése is. A cégnek tavaly 725 millió forint árbevétele volt, ebből 616 millió a területi engedélyek forgalmából származott, a többi az angolna halászatából, a tógazdasági halértékesítésből, a kiskereskedelmi és kotróüzemi tevékenységből, valamint a vendégház bevételéből.

A Népszabadság szerint a mezőgazdaságban csak most kezd elterjedni a szenzorok világa, amely forradalmasíthatja a jelenlegi termelési rendszereket. Javorniczky Áron, az Invitel Távközlési rt. operatív vezérigazgató-helyettese a lapnak elmondta: pár éven belül az egymással kommunikáló, egymást szabályozó rendszerek segítségével eljutunk oda, hogy egy kombájn folyamatosan információkat osszon meg magáról, vagy információkat kapjon a gazda a tehenekről, a legelőről, amiből a tejtermelésre vonatkozó adatokat előre lehet tudni, tervezni és a folyamatokat még időben befolyásolni.

A Magyar Idők szerint a Zala megyei Nagypáliban biogázerőmű és sportközpont épül. Az ötszázötven lelkes zalai faluban már egy repülőtér építésén sem lepődnének meg. Az egykor kihalás felé araszoló településnek megduplázódott a lakossága. Az átlagéletkor pedig két évtized alatt 20 évet csökkent. A falu ötöde 14 év alatti gyerek.

A Népszabadság Online beszámolója alapján négy óriásbolygót fedezett fel egy nemzetközi kutatócsoport, amelyek a Napnál jóval nagyobb csillagok körül keringenek, tömegük kétszer-ötször nagyobb a Jupiterénél, és 2-4 évente kerülik meg központi csillagjukat. A felfedezés azért is számít rendkívülinek, mert ezúttal nem az úgynevezett klasszikus fedési módszerrel bukkantak bolygókra, hanem a megfigyelt csillagok radiális sebessége változásából következtették ki létezésüket.

A Portfolio szerint a szakmai közönség mindössze 12 százaléka hisz abban, hogy a magyar kormány idén képes lesz kifizetni a megcélzott 2048 milliárd forintnyi EU-támogatást. A gazdasági portál által szervezett múlt heti konferencián végzett nem reprezentatív felmérés alapján pesszimista a résztvevői kör arról is, hogy a kormány a bejelentett tervnek megfelelően valóban képes lesz 2019 elejéig kifizetni az összes 2014-2020-as uniós pénzt.

A Napi.hu írásából megtudhatják: a halastavak és a rizsföldek feltöltésére használt víz után is kell járulékot fizetni, a feketén fúrt kutakat pedig két éven belül be kell jelenteni. A vízgazdálkodásról szóló törvény tervezetéből az is kiderül, hogy az öntözési víz 500 köbméterig ingyenes marad, míg a fizetőssé tett két új esetben az ingyenes mennyiség helyén egyelőre három pont szerepel az előterjesztésben.

A Pénzcentrum.hu arra hívja fel a figyelmet, hogy hogy március elejétől idén is tilos a belterületi ingatlanok használata során keletkezett hulladék szabadtéri égetése. Aki a szabályt megszegi, komoly bírságra is számíthat. Égetni csak az adott település önkormányzati rendeletében kijelölt időszakban és módon lehet. Az adott településre vonatkozó szabályokat az önkormányzatok hatályos rendelettárában érdemes keresni.

Hanganyag: Németh Zoltán