Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Májusban tárgyalnak a jövő évi költségvetésről - a nap hírei

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A nemzetgazdasági miniszter szerint májusban tárgyalhatja az Országgyűlés a jövő évi költségvetést. Spanyolországban egyetemistákat szállító buszt ért baleset, 13-an meghaltak, egy magyar diák is megsérült. Életbe lépett az unió és Törökország közötti migrációs egyezmény.

Májusban a parlament elé kerülhet a jövő évi költségvetés- mondta a nemzetgazdasági miniszter. Varga Mihály a Kossuth Rádióban arról számolt be: már dolgoznak a 2017-es büdzsén, amelyről április végén a kormány majd májusban az Országgyűlés is tárgyalhat. Elmondta: számolni kell a 2017-es költségvetésben azzal, hogyan lehet a bérnek bizonyos részét járulék nélkül kifizetni a munkavállalóknak. Elmondta: a kormány szeretné elérni, hogy az állam hiány nélkül működjön, úgy hogy lehetőség szerint a 3 százalék körüli tartományban maradjon a GDP-növekedés és ne álljanak le a beruházások.

Jövőre csökkenhet a tananyag mennyisége. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára egy televíziós interjúban arról számolt be: konkrét javaslatcsomaggal áll elő a kormány a diákok terhelésének csökkentésére a köznevelési kerekasztal keddi ülésén. Rétvári Bence kifejtette: először egy koncepciót szeretnének elfogadni még az idén, azután 2017-ben a nemzeti alaptanterv megváltoztatásával lehetne a tananyagot úgy csökkenteni, hogy az egyúttal a versenyképes tudás megszerzését is szolgálja. Hozzátette: leginkább alsó tagozaton kell az alapkészségek fejlesztésére több időt hagyni a diákoknak és a tanároknak.

Egy magyar diák sérült meg könnyebben a spanyolországi buszbalesetben - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium szóvivője. Az egyetemistákat szállító jármű balesetében 13-an meghaltak és 43-an megsérültek. Menczer Tamás az InfoRádiónak elmondta: a balesetben egy 24 éves magyar fiúnak mindkét keze eltört. A jármű Valenciából Barcelonába tartott, a katalóniai egyetemen az Erasmus-programban tanuló hallgatókkal. Az autóbuszon 56, többségében külföldi diák utazott, több mint 10 országból érkeztek. Az autópályán a busz áttért a szemközti sávba és egy autóval ütközött. Az eddigi vizsgálatok szerint a sofőr hibájából történhetett a szerencsétlenség.

Fokozott óvatosságot kér a Külgazdasági és Külügyminisztérium konzuli szolgálata az Isztambulba utazó magyar állampolgároktól. A török nagyváros legforgalmasabb sétálóutcáján, a Függetlenség sugárúton szombat délelőtt öngyilkos merénylő robbantotta fel magát. A támadásban 5-en meghaltak és 36-an megsérültek. A konzuli szolgálat azt kéri a városban tartózkodóktól, hogy kerüljék el a sétálóutcát és környékét, valamint a zsúfolt helyeket és tömegrendezvényeket.

Újabb merényletekre készült Brüsszelben a 130 halálos áldozatot követelő párizsi merényletek legfőbb gyanúsítottja. Ezt a belga külügyminiszter mondta a pénteken elfogott Salah Abdeslam kihallgatására hivatkozva. A miniszter hangsúlyozta, a hatóságok komolyan veszik az elhangzottakat, mert a nyomozók rengeteg fegyvert, köztük nehézfegyvereket találtak már az első házkutatások alakalmával.

A menekültekért emelte fel szavát Ferenc pápa a virágvasárnapi szertartáson a római Szent Péter téren. A katolikus egyházfő úgy fogalmazott: ahogy Jézussal történt, a menekültek sorsáért ma sem akarnak sokan felelősséget vállalni. Ferenc pápa homíliájában a Jeruzsálembe bevonuló Jézust ünneplő tömegről beszélt, és a kezdeti lelkesedést Jézus későbbi szenvedésével és kínhalálával hasonlította össze.

Több száz menekültet szállítottak vasárnap hajnalban a görögországi Pireusz kikötőjébe Leszbosz és Híosz szigetéről. További mintegy kétezret napközben vittek át a görög szárazföldre. Szombat éjfélkor lépett érvénybe az Európai Unió és Törökország közötti migrációs egyezmény. Ettől azt várják, hogy Ankara lezárja a Görögországba vezető tengeri utat, amelyen tavaly egymillióan érkeztek. A menedékkérők ügyét minden esetben egyénileg bírálják el.

Fel akarja gyorsítani és visszafordíthatatlanná szeretné tenni az amerikai-kubai viszony javítását az amerikai elnök vasárnap kezdődött kétnapos, történelmi látogatásával. 1928 óta Barack Obama az első amerikai elnök, aki a kommunista szigetországba látogat. A két ország között 1959-ben a kubai forradalom győzelme után szakadtak a diplomáciai kapcsolatok. Barack Obama hétfőn találkozik Raúl Castro kubai elnökkel.

Ismét látogatórekorddal zárt a Lipcsei Könyvvásár: a fesztiválon 195 ezren vettek részt. A német nyelvterület legnagyobb irodalmi közönségfesztiválján legutóbb tavaly regisztráltak látogatórekordot, akkor 186 ezer volt a látogatószám. A Lipcse olvas nevű programsorozat résztvevőivel együtt a rendezők adatai szerint az idén 260 ezer embert vonzottak a könyvek a szászországi nagyvárosba a tavalyi 251 ezer után. Az idei vásár kiemelt témája a bevándorlás és az integráció volt.