Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Időskori diszkrimináció: a túlzott kedvességtől a gúnyolódásig

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A nyugati társadalmakban világjelenség és Magyarországon is tipikus problémának tekinthető, hogy az idős embereket kifejezetten az életkoruk alapján diszkriminálják a társadalom különböző színterein – mondta az InfoRádiónak az időskori ageizmus kutatója, Jászberényi József, a Zsigmond Király Főiskola felnőttképzési igazgatója.

Az időseket számos területen: például nyelvi megnyilvánulásokban, munkahelyeken, alkalmazás során, családon belül, hivatalokban érheti hátrányos megkülönböztetés kimondottan az életkoruk alapján – mutatott rá a főiskolai tanár.

A nyelvi megnyilvánulásoknak – mint Jászberényi József elmondta - rengeteg változata van. Az egyiket úgy nevezi a szakirodalom, hogy over-accomodation, vagyis túlalkalmazkodó, túlkedveskedő, túlzottan a kedvében járó kommunikáció. Aztán létezik az úgynevezett babytalk, amikor mintha gyermeknek, csecsemőnek tekintenék az idős embert és ennek megfelelően degradálják őt. Emellett gyakran lesz gúnyolódás vagy vicc tárgya az idősebb ember.

„Egy 2001-es amerikai kutatásból az derül ki: a vicc a leggyakoribb megnyilvánulás, és az nagyon fáj. Ezt az ember nem fogja fel egészen addig, amíg abba az életkorba nem kerül, hogy mennyire bántó is lehet egy viccelődés” - hívta fel a figyelmet a kutató.

A Zsigmond Király Főiskola felnőttképzési igazgatója elmondta, nincsen objektív mércéje annak, hogy valaki mikor minősül idősnek. Ez társadalmi megállapodásoktól és szubjektív érzetektől függ.

Általában azt mondják a gerontológusok, hogy az ember mindig négy-öt évvel följebb teszi az időskor korhatárát, mint ahol ő van - magyarázta. Emellett azért sem lehet hivatalosan meghatározni az időskor határát, mert minden egyes ember más fizikai, lelki és szellemi állapotban várja az időskort.

„Van, aki gyűjtöget a szó jó értelmében, tehát felhalmoz olyan tudást, olyan energiát, olyan fizikai állapotot, olyan ingergazdag környezetet, amely segíti őt. Hiszen nem szabad elfeledkezni arról, hogy milyen emberekkel vesszük körül magunkat nem hatvan, hanem akár már negyven éves korunkban – olyanokkal, akik energiát adnak, támogatnak, segítenek bennünket. Akkor valószínűleg az idősebb korban is az köszön majd vissza” - mondta Jászberényi József.